hero image
dppi

A Mercedes elismerte: elrontották Hamilton futamát

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff bevallotta, hogy az istálló nem jól viszonyult Lewis Hamilton futamához, és elrontották a taktikáját azzal, hogy a lágy abroncsokon kellett rajtolnia.

A hétszeres világbajnok az előkelő harmadik pozícióból rajtolhatott Szingapúrban, a Mercedes pedig úgy döntött, az élmezőnyből egyedüliként a lágy Pirelliket rakják fel az autójára, hátha tud nyerni egy-két pozíciót a verseny elején.

Ez az elképzelés végül azonban nem valósult meg, Hamilton harmadik maradt a rajtnál, és utána a gumiválasztás miatt korábban kellett kiállnia, mint a legtöbbeknek, ami miatt nagyon hosszú második etapot kellett futnia, így a később cserélők a verseny végén sorra levadászták őt.

Hogy mi volt az elképzelés a Mercedesnél, arról Wolff beszélt a leintést követően: „Úgy vélem, rosszul olvastuk a futamot. A korábbi szingapúri versenyek alapján hoztunk döntést, és úgy gondoltuk, most is csak körmenet lesz, mint Monacóban, a lágyak pedig lehetőséget biztosítanak számára a rajtnál, hiszen lényegében az jelenti az egyetlen előzési lehetőséget.”

„Végül ez azonban rossz döntésnek bizonyult, amelyet közösen hoztunk meg. Azt gondoltuk, jó lesz ez az eltérés, de a hátsó abroncsok kopása miatt csak egyetlen irányba mehettünk, hátrafelé. A logika tehát megvolt mögötte, de nyilvánvalóan máshogy kellett volna döntenünk. Mindez persze nem rejti el a tényt, hogy amikor egy autó túl lassú, akkor túl lassú.”

„Igazán fájdalmas este volt ez. Elég csak megnézni a pozíciókat. Negyedik és hatodik hely. Ez nem elég jó, különösen, ha a harmadik és negyedik helyről indulsz. Jelen pillanatban küszködünk azokon a pályákon, ahol meleg van és sokat számít a kigyorsítási tapadás. Ez volt itt, ez volt Bakuban, de ez nem lehet kifogás” – hangsúlyozta Wolff.

„Jelenleg nem ezt várjuk magunktól, mert ha a gyorsabbik autód egy percre van a győztestől, azt elég nehéz elfogadni.” A Mercedesnek most tehát ebből a helyzetből kéne ismét előrelépnie és visszatérni oda, ahol a nyári szünetet megelőző futamokon voltak, de ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL