Az Aston Martin versenyzője, Fernando Alonso ezúttal is élesen fogalmazott – korábbi csapatának, a Ferrarinak szúrt oda a kétszeres világbajnok.

Bár nem voltak annyit a pályán a pilóták az első két szabadedzésen Montrealban, mint általában szoktak, ennek az időjárás volt az oka – az FP1-en 20 percig zárva is volt a bokszutca, majd Csou miatt volt piros zászló, az FP2-n pedig az edzés felénél romlottak jelentősen a körülmények.

Viszont amikor épp kint voltak az autók, sok forgalmi problémát láthattunk, az egyiknél pedig Alonso szúrt oda Leclerc-nek és a Ferrari csapatának, ami a közösségi médiában nagyot ment:

„Leclerc a leglassabb az utolsó kanyarban. Nincs tükre. Tipikus Ferrari” – mondta Alonso, panaszkodván a monacói versenyzőre, aki nem figyelt eléggé rá.

Alonso egyébként az élen zárta a második szabadedzést Russell és Stroll előtt, majd azt nyilatkozta, hogy az időjárási körülmények miatt lutrira számít.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL