Igazi áloméletet élhet Charles Leclerc a Ferrarinál, ahol még a céges autó is álom, mint azt látni is fogjátok.

A Ferrari a kisebb feltámadás után megint visszaesett, és ez olyannyira aggasztó, hogy már csak a negyedik erő lehetnek. Nemrég a Red Bull szintjének közelébe voltak, azóta azonban McLaren és a Mercedes is megérkezett eléjük, amire nem számítottak.

Egyszerűen a McLaren és a Mercedes jobban fejlesztett, de a különbség nem túl nagy, ugyanakkor mindez Verstappen malmára hajthatja a vizet, mivel a riválisok pontokat rabolnak egymástól. Ha pedig Pérez képes jobb teljesítményre, további pontokkal segítheti a holland világbajnokot.

Leclerc-nek már most nagy múltja van a Red Bull Ringen, ahol ezen a hétvégén versenyeznek. Verstappennel nem egy nagy csatát vívtak, és még fognak is, talán már a 2024-es nagydíjon is. Nem kell sokat várnunk arra, hogy lássuk, hol tart jelenleg a Ferrari.

Ami biztos, Leclerc megint full luxusban érkezett meg a pályára egy kabrió Ferrarival. A céges autóra is nagyon odafigyelnek az olaszok, bár azt még inkább el tudnánk viselni, ha a versenyzők legendás típusokkal futnának be, például egy Ferrari F40-nel.  

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL