A Red Bull Forma-1-es csapatfőnöke, Christian Horner értetlenül áll a McLaren azon döntése előtt, hogy Lando Norrist nem a közepes keverékeken küldték pályára a Brit Nagydíj végén.

Norris remek tempóban autózva állt az élre a verseny azon szakaszán, ahol még nem volt elég vizes az aszfalt az intermediate gumikhoz, a végén azonban Lewis Hamilton örülhetett, aki egy körrel korábban jött ki a slickekért, mint a McLaren.

Így Hamilton a pályán Norris elé került, azonban a brit még versenyben volt, mivel a Mercedes a kevesebbet tűrő lágyakat választotta. A McLaren viszont Norrist is a lágyakon küldte vissza, melyek erősen koptak, így végül Max Verstappen is megelőzte őt.

A McLaren tehát újabb lehetőséget szalasztott el, hiába volt ugyanis gyorsabb autójuk a Red Bullnál Silverstone-ban, nem tudtak ebből győzelmet kovácsolni. A leintést követően Horner úgy nyilatkozott:

„Volt egy új közepesük talonban. A Mercedesnek nem, nekünk sem. Váó. Arra számítottam, hogy a sárga gumik fognak felkerülni, talán majd ők is belegondolnak ebbe... Lewisnak viszont gratulálnunk kell, hatalmas versenyző és tudom, mennyit jelent ez neki, népszerű győzelem volt ez és teljesen megérdemelt is.”

Horner a futamot magát „bizarrnak” jellemezte és úgy érezte, az, hogy a végén a keményeket rakták fel Verstappen autójára, a lehető legjobb lehetőség volt az eredményük kimaxolására: „Majdnem sikerült megnyernünk. Bizarr verseny volt. Az első részében nem volt semmi tempónk a közepes keveréken.”

„Úgy tűnt, hogy a Mercedes irányítja a dolgokat, aztán jött az eső és úgy tűnt, hogy a McLaren irányítja a dolgokat. Nagyon beindultak, akkor pedig már Carlos Sainz miatt aggódtam, aki Maxot kergette. Jókor döntöttünk úgy, hogy az interre váltunk, az az egy extra kör az interen, amivel a harmadik helyre ugrottunk, kicsit szerintem ki is csinálta a gumikat.”

„Amíg a többieknél el nem kezdett a gumi kopni, megint visszaestünk. Elkezdtünk visszajönni, kiegyenlítettebbek lettek a dolgok és aztán az számított, melyik gumit választjuk az utolsó etapra. Korábban láttuk, hogy a lágyak nem valami jók, hat-hét kör után szétestek a verseny elején, szóval a keményeket választottuk, ez volt a legjobb esélyünk.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL