Nico Hülkenberg nagy visszatérő, és megint bizonyította, hogy helye van a rajtrácson, még veterán versenyzőként is.

Mintha csak tegnap lett volna, amikor a fiatal Hülkenberg bemutatkozott az F1-ben, pedig nem ma volt. Hosszú évek teltek el azóta, és tart egy rekordot, amire aligha lehet büszke, ugyanis már több mint 210 rajtja van az F1-ben, de még mindig nem állt dobogóra.

Döbbenetes számok ezek, és egy olyan rekord, amit aligha döntenek meg, ráadásul Hülkenberg minden egyes hétvégével „javít” ezen a rekordon. Nem lehet rá büszke, mert nem egy alkalommal rajta mentek el a dolgok, máskor pedig nem volt szerencséje.

Valamiért a sors nem akarja, hogy dobogós legyen, és ő sem lesz már fiatalabb, Ugyanakkor, ha Alonso példájából indul ki, hátradőlhet, mert még mindig „csak” 36 esztendős. Augusztus végén lesz 37, és nála sem látni azt, hogy rosszabb teljesítményt nyújtana.

Sőt, az Audi nagyon is látja benne a potenciált, és hamarosan csapatot vált. Amit pedig a Kanadai Nagydíjon mutatott be, az egyenesen szenzációs volt, tátott szájjal néztük a mentést, ahogyan Cunoda kicsapódik elé, majd centikkel elkerüli. Ez sokkal inkább a Haaas német versenyzőjén múlt, aki az év mentését mutatta be.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL