A szurkolók és a szakértők sem hittek a szemüknek a 2023-as Kanadai Nagydíj időmérőjén, Max Verstappen mögött ugyanis Nico Hülkenberg végzett, megelőzve Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont is.
Végül azonban nem tarthatta meg az első soros rajthelyét, mivel piros zászló alatt túl gyorsan ment (ekkor autózta a második helyet érő kört). Aztán a versenyen – ahogy tavaly a Haasszal gyakran előfordult – kíméletlenül hátrazuhant.
Idén azonban változtak a dolgok: „Könnyebb a gumikat kezelni, szóval erősebbek vagyunk” – mondta Montrealban. A célja egyértelmű, az első tízbe kerülni az időmérőn, aztán pontokat szerezni a futamon. Ez utoljára idén áprilisban, a Kínai Nagydíjon sikerült neki.
„Elég optimista vagyok, mert az autónk itt erősebb lehet, mint Monacóban. Mindenki tudja, mennyire szeretem ezt a pályát. Remélem száraz lesz, mert úgy többet lehet kihozni az autóból. Nincsen bajom a változékony körülményekkel, csak azok nem garantálják a jó eredményt.”
Ma bemutatták azt is, milyenek lehetnek a Forma-1-es autók 2026-tól. Erre Hülkenberg így reagált: „Sok változhat még és a könnyebb autók egyértelműen jó hírnek számítanak, de harminc kiló nem sok. Az nem sokat fog számítani. Ráadásul a gyors kanyarokban kevesebb lesz a leszorítóerő, amit komolyan érezni fogunk.”