Esteban Ocon bejelentette, hogy év végén elhagyja az Alpine Forma-1-es csapatát. Kapcsolata csapattársával, Pierre Gaslyvel már régóta nem volt rózsás. A Haas volt csapatfőnöke, Günther Steiner szerint már korábban lépni kellett volna.

Hétfőn robbantott az Alpine és Esteban Ocon, bejelentették ugyanis, hogy év végén elválnak útjaik. A csapat és a pilóta békében váltak el, de vélhetően a monacói baleset Pierre Gaslyvel az utolsó csepp volt a pohárban. A két csapattárs a magánéletben sem jött ki a legjobban egymással, ez volt az Alpine egyik legnagyobb problémája.

A Haas volt csapatfőnöke, Günther Steiner is erről beszélt a Red Flag podcastnak: „Mindig is mondtam: A csapattársaknak nem kell legjobb barátoknak lennie, nem kell együtt vacsoráznia, de tisztelniük kell egymást.”

„Ha nem viseled el azt, akivel egy csapatban kell versenyezned, menj valahova máshova. Nem szabad egy ilyen csatát más kárára, ez esetben a csapat kárára megvívni. Szóval az egyiküknek azt kellett volna mondania, hogy nem hajlandó egy csapatban lenni a másikkal.”

Már akkor sokan arra számítottak, hogy probléma lesz kettejük párosából, amikor 2022 végén kiderült, hogy Gaslyt leigazolja az Alpine. Mindenesetre úgy döntött a vezetés, hogy ezzel a párossal vágnak neki a 2023-as idénynek.

Ocon csak a legújabb az Alpine-ból távozó nagy nevek sorában. Alain Prost, aki tanácsadó volt, önként távozott, Laurent Rossi vezérigazgatót és Otmar Szafnauer csapatfőnököt azonban tavaly kirúgták, ment velük Alan Permane és Pat Fry is. A műszaki igazgató, Matt Harman és Dirk de Beer, aki az aerodinamikai részleget irányítja, a szezon elején mondtak fel. Érkezhet azonban Flavio Briatore, legalábbis erről szólnak pletykák.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL