Vettel négy egymást követő bajnoki címet szerzett a Red Bullal, és Verstappen most ugyanerre készül idén. A különbség annyi, hogy a hollandot sokan nagyobb tehetségnek, jobb versenyzőnek tartják, és nem is kevéssel. Minden idők egyik legjobbjaként tekintenek rá, és nem sok mindenben hasonlít a német rekorderrel.
Gyakorlatilag semmiben, más a karakterük, és Verstappen kevesebbet is hibázik, élesebb. Pályafutása első felében ugyan voltak hibái, azokat kinőtte, míg Vettel esetében láthattuk, mi történt vele a Ferrarinál, ahol megannyi kritikát kapott, majd az olaszok úgy döntöttek, nem folytatják vele a munkát.
Vettel azóta elhagyta az F1-et, és nemigazán lehet számolni a visszatérésével, bár nyilván jól hangozna, ha ez megtörténne, ugyanakkor az Aston Martinnál sem volt már az a versenyző, akit a Red Bullnál láthattunk, vagy az első ferraris évében. Hogy ennek mi a pontos oka, csak találgatnak az emberek, de a tények, azok tények.
Verstappen és Vettel között volt pár csata az évek során, 2018-ban például a Kínai Nagydíjon feszültek egymásnak. Nagy veszekedés lett belőle a két szurkolótábor között, addig a versenyzők egymást hibáztatták. Mindketten higgadtak maradtak, míg a szurkolók csak mondták a magukét, a saját verziójukat a közösségi médiában.