Vettel sem hibátlan, nem kevés hibát követett el a pályafutása során, amiből sokat a Ferrarinál láthattunk tőle. A Red Bullnál kisebb volt rajta a nyomás, mert olyan autókat vezethetett, amikkel a mezőny előtt érezhette magát. Ez nem mindig volt így, két alkalommal is kevésen múlt, hogy ne ő legyen a bajnok.
A sors úgy hozta, hogy négy egymást követő módon húzta be a címeit az F1-ben, majd a Ferrarihoz került. Élete nagy álma teljesült ezzel, de sokan csalódtak benne, mert a második idényétől kezdődően egyre furcsább hibákat vétett, amit még a legnagyobb rajongók sem tudtak hova rakni.
2019-ben például óriási botrány lett az első manőverével, amit Hamiltonnal szemben mutatott be. Sokan úgy vélik, ezért nem járt volna büntetés, és jól emlékezhetünk, mennyien fel voltak háborodva. Az FIA-t azzal vádolták, hogy kivételez a brit bajnokkal, és Vettel sem volt túl nyugodt, amikor kiderült, mi történt.
Hibázott, elhagyta a pályát, majd amikor visszatért az ívre, úgy ítélték meg, hogy azzal veszélyesen akadályozta a falhoz szorított Hamiltont. Sokáig elemezték utólag a felvételeken, és az is látszik, hogyan Vettel egyértelműen a visszapillantóba néz, majd szép lassan a fal felé húz, miközben Hamilton ott van mögötte.