A harmadik szabadedzésen sem kerülték el a piros zászlók a mezőnyt, hiszen előbb Esteban Ocon ragadt a pályán, feltehetően motorproblémák miatt, majd féltávon túl Oliver Bearman törte meg a Haast.
A Magnussent helyettesítő brit versenyző az 1-es kanyarnál ment túl nagy tempóval, és ő is érezte, hogy nem tudja majd bevenni a kanyart, ezért megpróbálta áthúzni a kocsit a bukótérbe, viszont megtörte a kocsi bal elejét.
Bár nem volt nagy a becsapódás, de így is megtört a kocsi, Bearman számára pedig véget ért a bakui edzés, viszont minden bizonnyal a 14 órakor induló időmérőn már részt vehet, lévén ennél komolyabb töréseket is sokszor helyre tudnak hozni az F1-ben pár óra alatt.
A balesetről készült videót alább vagy erre a linkre kattintva tudjátok megtekinteni, míg Leclerc tegnapi, jóval nagyobb balesetéért kattints ide!