Egy felvétel tanúsága szerint Monacóban a közúton koccant a Ferrarijával Charles Leclerc, majd elnézést kért.

A közösségi médiában futótűzként kezdett terjedni az a felvétel, amelyen az látható, hogy Charles Leclerc Monacóban a körülbelül 140 millió forint értékű Ferrari Purosangue autójával nekikoccan az előtte állónak.

Leclerc minden bizonnyal egy kicsit figyelmetlen volt, ezért találta el enyhén az előtte állót, majd a kezét feltartva bocsánatot kért, és mivel látszólag nem sérült meg egyik autó sem, így ki sem szállt az autójából a két sofőr, hogy felmérje az esetleges károkat.

Tehát Leclerc meglehetősen könnyen megúszta az ütközést, jövő héten pedig már az Azeri Nagydíjon szállhat harcba azért, hogy zsinórban második győzelmét is megszerezze, míg két hét múlva Szingapúrban rendeznek futamot.

A koccanás alább vagy erre a linkre kattintva tekinthető meg, míg itt tudjátok megnézni, hogyan mozog a McLaren és a Mercedes vitatott első szárnya.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL