hero image
X/Formula 1

Videó: így törte össze Russell az autóját a Mexikói Nagydíj második edzésén

George Russell az Amerikai Nagydíj időmérő edzésén eldobta a fejlesztésekkel felszerelt Mercedesét, most pedig a mexikói FP2 során is a falban kötött ki, előidézve ezzel a hétvége harmadik piros zászlóját.

A brit versenyző a 8-as kanyarnál túlságosan is ráment a kerékvetőre, ami láthatóan kibillentette az egyensúlyából a Mercedesét, a hátsó tengely elpattogott, így Russell megforgott és végül elég nagy erővel csapódott a pálya széli Tecpro-falnak.

Bár segítség nélkül tudott kiszállni az autójából, de láthatóan bicegett egy kicsit, így az orvosi autó azonnal a pálya orvosi központjába vitte őt. Mindez elég hosszú, nagyjából 24 perces szünethez vezetett, hiszen javításra szorult a Tecpro.

Ami pedig a W15-öst illeti, azon az austini ütközés miatt már eleve a korábbi specifikáció volt fent, de most az is megsérült. Főként a jobbos oldaldoboz és a hátsó szárny látta kárát az incidensnek, szóval a csapatra sok munka vár a javítással.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL