Cunoda megint nem volt a helyzet magaslatán, és értetlen módon nem számolt a vizes fű hatásával, kisebb csoda, hogy nem lett belőle nagy baleset.

Cunoda remek versenyző, ehhez kétség nem fér, ugyanakkor továbbra sem tekinthető toppilótának, és a Red Bull nem véletlenül nem ad neki lehetőséget Vestappen mellett, mert egyszerűen kevés hozzá. Más kérdés, hogy Pérez közelében nincs a hollandnak, mégis maradhatott.

Cunoda sem jelentene előrelépést, ebben biztosak lehetünk, és talán Pérez szintjét sem hozná. Az időmérőkön közelebb tudna lenni, viszont a futamokon hajlamos olyan hibákat elkövetni, amiket már rég nem kellene. Amikor valaki ennyi idő után is képes olyan hibákat véteni, mint mások az első évükben, az beszédes.

Márpedig erről van szó, és Cunoda Kanadában is bizonyította azt, hogy még mindig nem érdemli meg a topülést. Teljesen érthetetlenül vágott át a pályán az elmért féktávot követően, nem számolván azzal, hogy vizes a fűz. Azonnal megcsúszott alatta az autó, és csak az égi csodának köszönhető, hogy nem lett belőle nagy baleset.

Egyrészt már az csoda volt, hogy nem törte meg a gépet a falnál, majd ezt követően a többiek éppen hogy csak el tudták kerülni. Marko nem lehetett boldog a jelenet láttán, de ez is csak az ő döntésüket erősíti meg, hogy Cunoda nagyon nem áll készen a Red Bullra.  

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL