Fernando Alonso mindig is az egyik legjobb rajtoló volt, és ez a Forma-1-ben is igaz. Egyszerűen olyan reflexmozdulatokkal rendelkezik, mint az F1 története során csak nagyon kevesen. Többek között ezzel is kiemelkedik a mezőnyből, amit már számtalan alkalommal bizonyított.
Mivel ritkán volt a legjobb autó alatta, általában ige nagy hasznát vette ezeknek a rajtoknak. Számos felvétel bizonyítja ezt, TOP-30-as összeállítást is lehetne készíteni a rajtjaiból, annyi van belőlük. Még a 40-es éveiben járva is képes erre, ami megint sokat mond el a tehetségéről.
Jelenleg az Aston Martin versenyzője, és rajtolt már pár durvát az angolok gépével. A folytatásban is erre készül, és mivel az idő nemigazán hat negatívan a képességeire, a riválisoknak bőven van mitől tartaniuk, a közelgő Spanyol Nagydíjon is.
Ennek kapcsán nézhetünk meg egy jelenetet, hangolván a spanyol hétvégére. Egészen hihetetlen, amit a Ferrarival művelt, mai napig emlegetik ezt a rajtot, mintha csak tegnap lett volna, pedig azóta már több mint 10 év telt el.