Ugyan Verstappen nyerte a Kanadai Nagydíjat, megvan az okunk a bizakodásra, mert ez egy szorosabb bajnokságnak ígérkezik a vártnál. A McLaren már ott van a Red Bull nyakán, és Montrealban is nyerhettek volna, de Norrisnak nem volt szerencséje a biztonsági autóval.
A sebesség viszont megvan, és a Mercedes is sokat gyorsult, addig a Ferrari szinte teljesen eltűnt. Az olaszok katasztrofális hétvégét zártak, és ezzel egy igen nagy lehetőségtől estek el, sok pontot buktak. Ennek Verstappen örülhetett a leginkább, aki úgy növelte az előnyét, hogy a Ferrarik sehol nem voltak.
Russell és Norris viszont tapadtak, és az izgalmas időmérő után a futam is rendben volt. Volt minden, amitől csak jó lehet egy futam, kezdve az esővel, majd a felszáradó pályával, bár izgalmas lett volna, ha végig vizes marad az asztalcsík. Ettől függetlenül nem panaszkodhattunk, és rengeteg akciót kaptunk.
Érdemes megnézni Norris és Russell jelenetét, akik egymás hibáját használták ki. A két fiatal versenyző úgy csatáztak, mintha csak egy akciófilmet látnánk, nagy adrenalin dolgozhatott bennük, fantasztikus lehet mindezt odabent átélni, megélni, miközben milliók követik figyelemmel az eseményeket.