Interlagosban óriási eredményt tudott elérni a Mercedes, hiszen George Russell megszerezte élete első F1-es sikerét, ráadásul egy nappal azok után, hogy ő szelte át elsőként a célvonalat a sprinten is.
Lewis Hamilton eközben szombaton harmadik, vasárnap második lett, és csak másfél másodperccel maradt le a győzelemről. A Mercedes egyébként mind a 71 körben vezette a futamot, és a hétvégén megszerezhető 59 pontból 58-at hoztak el.
A W13 most végre úgy viselkedett, ahogyan mindig is akarták, és ezúttal a taktikát sem szúrták el, így kiderült, hogy az idei Mercedes valóban képes nagy eredményekre, csak a szezonnak már lényegében vége, így túl későn jött a feltámadásuk.
Wolff ennek kapcsán úgy véli, ez a siker még nem jelenti azt, hogy visszatértek korábbi domináns formájukhoz. „Végig miénk volt a legjobb csomag ezen a hétvégén. Legyen szó a lágy gumikról vagy a közepesről, mi voltunk a leggyorsabbak.”
„Ezért is gondolom úgy, hogy most értek be a fejlesztések, melyeket az autóra hoztunk, az erőforráson elvégzett munka, és láthattuk ennek pozitívumait az utóbbi három verseny alatt. Visszatértünk-e a teljes dominanciához? Nem.”
„Papíron Abu Dhabi jóval nehezebb lesz számunkra, mivel még mindig túl nagy a légellenállásunk, de tudjuk, miért. Szerintem tudjuk, miért voltunk most jobbak, de azt továbbra sem értjük, hogy miért voltunk ennyivel jobbak mindenkinél.”
A csapatvezető természetesen nagyon büszke arra, ahogyan a szezon eleji nehézségek után most ilyen helyzetbe tudták hozni magukat. „Az istálló fejlesztési képessége elképesztően büszkévé tesz. Voltak helyzetek, amikor azt hittük, értjük a problémákat, de aztán jöttek a hátráltató tényezők, de a csapat mindig is hitte, hogy jó úton járunk.”
„Elfogadtuk, hogy nem mindig értünk mindent, de ez is megmutatja a csapat elhivatottságát és értékeit. Nagyon büszke vagyok erre az eredményre, és arra még inkább, hogy amit oly sok emberrel építettünk fel, még mindig képes győzelmet aratni.”