A Forma-1-es mezőny több tagjához hasonlóan Lando Norris is különleges sisakfestéssel fog indulni Szingapúrban, íme a design!
Lando Norris az egyik legjobban rajtoló F1-es versenyző, amit az elmúlt hétvégén is bizonyítani tudott.
Lando Norris és Oscar Piastri eleget tett a közönség kérésének, ami nem volt túl gusztusos, de ez most megérte.
Rég láthattuk ennyire boldognak a McLarent, ráadásul a Brit Nagydíjon Silverstone-ban, ahol akár még nyerhetnek is.
Norris már mással volt elfoglalva, amikor kijött az Osztrák Nagyíj hivatalos végeredménye.
Andrea Stella szerint csak a Brit Nagydíj után fog igazán kiderülni, mennyit is sikerült előrelépniük.
Lando Norris egy teljesen más generáció tagja, ami nem jelenti azt, hogy ne tudná felvenni a versenyt Lewis Hamilton ellen.
A McLaren brit versenyzője igazságtalannak tartja, hogy Hamilton csak egy öt másodperces büntetést kapott.
Lando Norris nagy harcot vívott az egyik legjobb barátjával, aki történetesen a Ferrarinak versenyez.