Egyre több országban kerül előtérbe az autók menthetősége balesetek után, és Kína most radikális lépésre szánta el magát, ugyanis 2027. január 1-jétől nem engedélyezik az új autók típusengedélyezését, ha azok teljesen süllyesztett, elektromos működtetésű kilincsekkel rendelkeznek. Ez azokra a megoldásokra vonatkozik, amelyek automatikusan eltűnnek a karosszériában, amikor az autó lezár.
A döntés hátterében biztonsági megfontolások állnak. A süllyesztett kilincsek kétségkívül előnyösek aerodinamikai szempontból, hiszen csökkentik a légellenállást, ezzel javítva a fogyasztást és – különösen elektromos autók esetében – a hatótávolságot. Éppen ezért számos gyártó, köztük európai, kínai és amerikai márkák is alkalmazzák őket, főként villanyautókon.
Azonban az elmúlt években több eset is rámutatott ezeknek a rendszereknek a sebezhetőségére. 2019-ben például az Egyesült Államokban történt egy tragédia, amikor egy család bennégett egy Teslában, mivel a mentőegységek nem tudták időben kinyitni az ajtót. A kilincsek rejtve maradtak, a mechanika pedig meghibásodott az ütközés következtében.
Hasonló esetre hívta fel a figyelmet a német ADAC is, miután 2025-ben egy balesetet követően a mentők nem tudták azonnal kinyitni egy törött Tesla ajtajait. A kilincsek elektromos mozgatása megsérült, így az ajtók kívülről nem voltak hozzáférhetők, ami értékes percekbe került a segítségnyújtás során.
A kínai szabályozás egyértelmű: az új modellek ajtóinak 2027-től mind kívülről, mind belülről mechanikusan nyithatónak kell lenniük. A félig süllyesztett, kézzel kihúzható megoldások egyelőre nem esnek a tiltás hatálya alá.
Bár a rendelet kizárólag Kínában lesz érvényben, hatása messzire nyúlik. Az európai autógyártók, akik szeretnék megtartani jelenlétüket a kínai piacon, kénytelenek lesznek átdolgozni az érintett modelljeiket. Ez azt is jelezheti, hogy hamarosan más országok is követhetik Kína példáját, különösen, ha a biztonsági előírások szigorítása globális trenddé válik.
