A brutális teljesítmény hajszolása helyett az analóg vezetés élményét helyezte a középpontba a Gunther Werks a legújabb modelljével. A kaliforniai Monterey Car Weeken debütáló GXR-Evo a vállalat eddigi leggyorsabb szívómotoros alkotása lett, amelyből mindössze tizenöt darabot gyártanak le világszerte.
Pehelysúly és kilencezerig pörgő motor
A kabin mögött egy négyliteres, hathengeres boxermotor dolgozik, amelyet a Rothsport Racing szakembereivel közösen fejlesztettek ki. A 455 lóerős erőforrás egészen a 9000-es fordulatszám-határig pörgethető, az erejét pedig egy átalakított, hatfokozatú Getrag G50-es kézi sebességváltó juttatja el a hátsó kerekekhez.
A 993-as generáción alapuló modell ugyan gyengébb a gyári 911 GT3 változatoknál, a tömege azonban jóval alacsonyabb. A teljes szénszálas karosszériának köszönhetően az autó szárazon mindössze 1082 kilogrammot nyom a mérlegen.
Versenypályára tervezett aerodinamika
A Carscoops szerint a külső kialakítás kifejezetten agresszív aerodinamikai elemeket kapott. Az első lökhárító hatalmas légbeömlővel, méretes terelőlemezzel és szellőzőnyílásokkal gondoskodik a megfelelő első leszorítóerőről.
A hátsó szekció még ennél is közelebb áll a versenyautók világához, hiszen a hátsó szélvédő helyére egy cápafin került, a csomagtérfedél felett pedig egy óriási, fix szárny magasodik.
A súlycsökkentés érdekében a beltérből minden felesleges elemet kiszereltek a mérnökök. A tulajdonosok Racetech szénszálas-kevlar kagylóülésekben foglalhatnak helyet hatpontos Schroth biztonsági övekkel, az utasok védelméről pedig nyolcpontos bukókeret gondoskodik.
Egyedülálló ajándék a vásárlóknak
A felszereltség részét képezi továbbá a digitális visszapillantó tükör, a beépített tűzoltó rendszer, a digitális műszeregység, valamint a pilóta sisakját hűtő berendezés is.
Noha a ritkaság pontos vételárát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a vásárlók egy különleges kiegészítőt is kapnak a kocsi mellé. Minden egyes példányhoz jár egy egyedileg készített, alumíniumból és szénszálból megépített MYSIM szimulátor, amely pontosan ugyanazt a kormánykereket használja, mint maga a GXR-Evo.
