Németországból érkező hírek szerint a Porsche hivatalos WEC-programja a Penske csapattal megszűnhet, mivel a gyártó jelentős motorsport-költségcsökkentésre készül.
Komoly érvágás lenne a bajnokságnak, ha a Porsche mindössze három év után feladná a prototípus-kategóriát, ugyanakkor a pletykákat erősíti, hogy az LMDh-platformmal gyakorlatilag lehetetlen megnyerni a Le Mans-i 24 órást. A WEC-szereplés ráadásul nem bizonyult kifizetődőnek, hiszen a világ körüli versenyeztetés két prototípussal rendkívül költséges, miközben a Le Mans meghívással az IMSA Sportscar Championship révén is elérhető, amely jóval olcsóbb, mert nem hagyják el az amerikai kontinens versenypályáit.
A hírek szerint a Porsche belső válsággal küzd, ezért Oliver Blume vezérigazgató költség- és létszámleépítéseket hajt végre, miután a kereskedelmi modellek értékesítése drámai mértékben visszaesett. A gyártó 2025 második negyedévében 91 százalékos profitcsökkenést könyvelt el az előző évhez képest.
Ennek egyik oka lehet, hogy a vásárlók nem tudnak azonosulni az elektromos Porsche-modellek vásárlásával, amit a cég alábecsült. Ebben a helyzetben elképzelhetetlennek tűnik, hogy 50 millió dollárt költsenek egyetlen WEC-szezonra, amelyhez további milliók társulnak a Formula E-részvétel miatt. Utóbbi azonban nagyobb eséllyel maradhat, mivel az elektromos versenysorozat technológiai fejlesztései közvetlenül hasznosulnak az utcai autóknál is.
A gyári WEC-program esetleges megszűnése intő jel a sorozat vezetői számára is, hiszen nem ez az első alkalom, hogy a Balance of Performance (BOP) rendszerét kritika éri. Sokan úgy vélik, a szabályok előnyben részesítik az LMH-kategóriát, torzítva ezzel a versenyek eredményét. A Porsche visszatérése óta például végignézte, ahogy a Ferrari győz Le Mans-ban olyan feltételek mellett, amelyek a legfontosabb futamon is előnyt biztosítanak számára.
A 963-as modellek építése és az ügyfélcsapatok támogatása ugyanakkor folytatódik, így a kérdés valójában a hivatalos Porsche Penske Motorsport jövőjéről szól, illetve a Multimatic felé leadott megrendelések fenntartásáról.
Bár a Porsche és a Penske együtt marad az IMSA Sportscar Championship GTP-kategóriájában, nem kizárt, hogy az amerikai csapat új partnert keres a WEC-ben, hogy európai jelenlétét továbbvigye. Így a Porsche Motorsport akár az LMDh-lázadást is elindíthatja egy olyan hosszútávú sorozatban, ahol a gyártók közti egyenlőség kérdése mindennél élesebben merül fel.