Motorsport.hu|2026. 01. 13. 13:01
Az F1-es gárda a mezőnyből elsőként mutatta meg, milyen lesz az idei csapatruházata, amely természetesen többféle terméket foglal magában. Ha pedig ez alapján akarjuk megtippelni az autójuk nemsokára bemutatkozó festését, akkor túl sok változás nem várható.

A Racing Bulls fiatal, feltörekvő dizájnerek közreműködésével alkotta meg az idei kollekciót, amelyen természetesen már megfigyelhető a Ford logója is, hiszen az amerikai márka ettől a szezontól kezdve a Red Bull mellett a testvércsapatnak is besegít az erőforrások terén. Ami a színeket illeti, nagyrészt megmaradt a már tavaly is használt fehér és kék, bár az árnyalatok egy kicsikét talán változtak.

Mindez pedig jó eséllyel azt is előrevetíti, hogy nem várhatunk nagy módosításokat a faenzai alakulat autójának kinézete terén sem, hiszen a tavalyi dizájn nagyon bejött a rajongóknak, és sokan a mezőny legszebb autójának tartották a Racing Bullst.

Hogy pontosan mi lesz a végeredmény, arra pedig már nem is kell sokat várnunk, hiszen a csapat közös festésbemutatót tart a Red Bull-lal január 15-én (magyar idő szerint 16-án hajnalban), Detroitban, a Ford központjában.

Ami pedig az új csapatruházatot és az együttműködést illeti, Peter Bayer ügyvezető igazgató így fogalmazott: „Mi szeretjük másképp csinálni a dolgokat a Visa Cash App Racing Bullsnál, és ez alól a 2026-os kollekciónk bemutatása sem kivétel. Ez nem egy sima kollekció; azt tükrözi, miként formáljuk a csapatunk jövőjét, és hogyan kapcsolódunk össze a rajongók következő generációjával.”

„Azzal, hogy megnyitottuk a platformunk a feltörekvő divattervezők előtt, továbbra is fontos lehetőségeket kreálunk az új tehetségek számára, és esélyt adunk nekik, hogy hatással legyenek a Forma–1 divatkultúrájára. Az, hogy bevontuk ezeket a tervezőket egy kampányba, még sosem fordult elő korábban, és ez is jól mutatja, mi várható idén a VCARB-tól, hiszen büszkén mutatjuk meg mindezt a hét későbbi részében esedékes bemutatónk előtt.”

Élő közvetítés