hero image

Csou egyelőre nem aggódik F1-es jövője miatt

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Vasseur: A konstruktőri bajnoki cím a cél

FORMA-1

Verstappen a kiesésével beállította Vettel 2013-as F1-es rekordját

FORMA-1

Vettel eleinte el se hitte, hogy Hamilton a Ferrariba igazol

FORMA-1

Egy F1-es statisztika, amiben a Ferrari verhetetlen

Motorsport.hu
2022/06/06 19:48
Csou Kuan-jü első kínai pilótaként állhatott fel egy F1-es nagydíj rajtrácsára Bahreinben, ahol aztán rögtön pontot is tudott szerezni. A szezonja azóta viszont sehogy sem akar beindulni, így kérdéses, mi lesz vele 2023-ban.

Azt nem lehet mondani, hogy Csou kifejezetten rosszul teljesítene, de az egyetlen szerzett pontja mégsem néz ki olyan jól Valtteri Bottas 40 egységéhez képest. Persze nem is elvárás vele szemben, hogy rögtön megszorongassa a finnt, de előbb-utóbb azért majd neki is szállítania kell pár jobb eredményt.

A kínai szerződése egyelőre csak az idei évre szól, így egyáltalán nem bombabiztos a helye a mezőnyben. Főleg nem úgy, hogy az F2-ben edződő Theo Pourchaire-t sokan nagy tehetségnek tartják, akinek az F1-ben lenne a helye, és aki nem mellesleg a Sauber akadémiájának tagja.

Ezek a dolgok azonban egyelőre nem zavarják meg Csou-t, aki a FormulaRapida.netcikkében arról beszél, hogy most nem a jövő foglalkoztatja, hanem az, hogy minél többet tanuljon és idővel minél jobb eredményeket érjen el.

„Az utóbbi versenyeim valóban hullámvasútszerűen alakultak, de összességében boldog vagyok, és nagyon örülök, hogy itt lehetek. Most csak arra akarok koncentrálni, hogy minél hamarabb belerázódjak, majd meglegyen a kettős pontszerzés a csapat számára.”

A helyzetéhez érdemes hozzátenni még, hogy egyáltalán nem olyan súlyos a lemaradása Bottashoz képest, miközben több balszerencsés esemény és technikai hiba is hátráltatta már őt az idény folyamán, Frederic Vasseur csapatfőnök pedig eddig elégedett pilótája teljesítményével.