|2026. 04. 29. 17:30
Az F1 vezére szerint a sport jövője túlmutat a köridőkön és a szabályvitákon.

Miközben a paddockban egyre többen morgolódnak az új szabályok és a furcsa jelenetek miatt, Stefano Domenicali nem lát válságot. A Forma–1 első embere szerint a sport soha nem volt ilyen erős, és ideje elfogadni, hogy már nem kizárólag a pályán zajló csaták határozzák meg az értékét. A számok ugyanis mást mutatnak, mint a kritikus hangok.

Az idény rajtja korántsem volt zökkenőmentes. A bahreini teszteken már érezni lehetett a bizonytalanságot, majd Sanghajig csendben gyűltek a kérdőjelek az új regulák körül. A Japán Nagydíjon aztán elszabadultak az indulatok, hiszen a furcsán alakuló időmérő, Oliver Bearman esete és a videojátékokat idéző előzések sokaknál kiverték a biztosítékot. A paddockban és a lelátókon is egyre többen tették fel a kérdést, jó irányba tart-e a száguldó cirkusz.

Domenicali szerint azonban a kép ennél jóval árnyaltabb. „A pályák tele vannak, minden rendben zajlik, én nem látom ezt a negativitást” – mondta a The Race podcast vendégeként, majd odaszúrt az újságíróknak is.

„Túlságosan mérnökszemléletűek vagytok, miközben az emberek akciót akarnak. Ha valami nem működik, azt kimondom, de a Forma–1 továbbra is a csúcs. A GT-ben mindenki Max Verstappenről beszél, Andrea Kimi Antonelli Imolában jelent meg, és minden szem rá szegeződött. Pozitívnak kell maradnunk, mert hiszünk abban, amit csinálunk.”

Az olasz sportvezető nem tagadja, hogy a technikai kérdések fontosak, ám szerinte a királykategória már rég túlnőtt ezen. Úgy véli, a rajongók egy része a határon autózó pilóták miatt szerette meg a sportot, másokat viszont a show, a sztárok és a globális jelenlét vonz.

„A műszaki problémákat megoldjuk, nem látom olyan drámainak a helyzetet. Valami nagyobbat nézünk, a sport sikerét” – fogalmazott.

Amikor azzal szembesítették, hogy inkább az új közönséget hajszolja a hagyományos szurkolók helyett, határozottan reagált. „Én vagyok a legnagyobb rajongó, és Kínában a sport történetének leggyorsabb körét láttuk. Ez a Forma–1 lényege, a határok feszegetése és az új technológiák bevezetése. A versenyzők a világ legjobbjai, és ez így is marad, de a szurkolók állnak minden döntésünk középpontjában, különben az egész csak egy technikai gyakorlat lenne perspektíva nélkül.”

Domenicali szavai világossá teszik, hogy a vezetés nem hátrál meg a kritikák láttán. A hangsúly a látványon, a globális terjeszkedésen és a rajongói élményen van, miközben a szabályrendszer gyermekbetegségeit belső ügyként kezelik. „A Forma–1 már nem csak a pályán dől el” – utalt vissza korábbi gondolatára, amikor a sport egészének sikeréről beszélt.

Hozzászólok