A Sky Sports F1 a Forma-1 és a MotoGP egy-egy legendáját, Lewis Hamiltont és Valentino Rossit hozta össze egy beszélgetésre, ahol Hamilton arról az időszakról mesélt, amikor úgy döntött, hogy a Mercedeshez igazol.
A brit felidézte, hogy megvizsgálta, milyen előnyökkel és hátrányokkal rendelkeznek a különböző opciói, a Mercedest illetően pedig felidézte, hogy körülbelül az ötödik helyen álltak akkor az erősorrendben.
Aztán viszont jött Ross Brawn és Niki Lauda, akik meggyőzték az akkor még „csak” egyszeres világbajnok pilótát az átigazolásról, amiről így mesélt a 37 éves versenyző:
„De aztán Ross Brawn meglátogatott, az édesanyám konyhájában teáztunk, és elmondta, milyen dolgokat tesznek azért, hogy fejlesszék a csapatot. Nekem pedig ez egy nagyon szürreális élmény volt, mert még emlékeztem arra, amikor Michael Schumacher Magny-Cours-ban négy kiállással tudott győzni, és arra, hogy mennyi világbajnoki címet nyertek.”
„És ez az ember akart meggyőzni arról édesanyám konyhájában, hogy igazoljak hozzájuk. Aztán ott volt még Niki Lauda, aki felhívott, hogy igazoljak hozzájuk, én pedig azt válaszoltam, hogy nem is tudtok futamokat nyerni, hogy lesz ez másképp? Ő pedig azt mondta, találkozzak Ross-szal, aki majd elmondja neked. Szóval ők ketten győztek meg” – mesélte Hamilton.