hero image
1139 n

Ízléstelen posztot írt Hamiltonról egy marshal, majd lemondott

Egy marshal azt kívánta Lewis Hamiltonnak egy tweetjében, hogy olyan balesetet kíván neki, mint amilyet Romain Grosjean szenvedett Bahreinben, majd pár óra múlva bocsánatot kért és lemondott.

Egy, a Szaúd-arábiai Nagydíjon dolgozó marshal szombat délelőtt írt egy ízlésesnek egyáltalán nem nevezhető tweetet, amelyben ezt írta: „Remélem, Hamiltonnak olyan balesete lesz, mint Grosjeannak Bahreinben.”

Mint ismert, a 2020-as Bahreini Nagydíjon Romain Grosjean rendkívül nagy tempóval szenvedett balesetet, amelyet az incidens súlyosságához mérten „olcsón” megúszott: a keze égett meg, illetve kiment a bokája.

Ez a tweet az FIA-hoz is eljutott, és az ESPN kérdésére megerősítették, hogy a pályamunkás bocsánatot kért a posztért, és hogy a versenyhétvége további részében már nem vesz részt. A most már privát fiókján ezt a tweetet tette közzé délután a marshal:

„Szeretnék bocsánatot kérni a Szaúd-arábiai Motorsport Szövetségtől és Lewistól, és szeretném bejelenteni, hogy lemondok a pályán betöltött szerepkörömről.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL