hero image

Kimi Räikkönen két Forma-1-es versenyzővel tartja a kapcsolatot a visszavonulása után

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Vasseur: A konstruktőri bajnoki cím a cél

FORMA-1

Verstappen a kiesésével beállította Vettel 2013-as F1-es rekordját

FORMA-1

Vettel eleinte el se hitte, hogy Hamilton a Ferrariba igazol

FORMA-1

Egy F1-es statisztika, amiben a Ferrari verhetetlen

Motorsport.hu
2022/02/04 10:13
Az Alfa Romeo csapatától visszavonuló Kimi Räikkönen elmondta, melyik két versenyzővel tartja a kapcsolatot a visszavonulása után is: az utolsó két csapattársával.

Kimi Räikkönen előbb 2001 és 2009, majd 2012 és 2021 között versenyzett a Forma-1-ben, ezen időszak alatt 349 nagydíjon állt rajthoz, egyszer lett világbajnok, 21-szer aratott győzelmet, valamint 103-szor állhatott dobogóra.

42 évesen intett búcsút a Forma-1-nek, idén pedig a Kawasaki MXGP-csapatának lesz a csapatfőnöke, és most már maximum a televízión keresztül fogja követni a száguldó cirkusz izgalmait – bár a finnt ismerve, ezt sem vehetjük biztosra.

2007 világbajnokával a francia AutoHebdo készített interjút még decemberben, amelyben többek között azt is megkérdezték a „Jégembertől”, hogy tartani fogja-e valamelyik F1-es pilótával a kapcsolatot a visszavonulása után – egyikük már el is vesztette a Forma-1-es ülését.

„Természetesen Antonióval és Sebastiannal továbbra is tartani fogom a kapcsolatot! Sebbel nem fogunk sokszor találkozni, de az nem kétséges, hogy időről időre össze fogunk futni. Rég tollasoztunk már egymás ellen, jó lenne újra játszani! Addig is van időm gyakorolni, hogy minél inkább megnehezítsem a dolgát” – mondta mosolyogva Räikkönen.

Ezt követően arra terelődött a szó, hogy Kimi sosem próbált meg kifejezetten barátságos lenni a szurkolókkal, mégis népszerű maradt, és hogy szerinte a közömbösség-e a népszerűsége titka.

„Én nem mondanám, hogy közömbös lennék. Egyszerűen vagyok, aki vagyok, a hibáimmal és a jó tulajdonságaimmal együtt. Nem próbálok más lenni. Néhányan megpróbálják, de ez nem tart sokáig.”

„2-3 év alatt megmutatkozik a valódi természeted- Én egyszerűen csak élem az életem, talán ebből származik ez a tulajdonságom. Mindig is megmondtam, hogy nem érdekel, mit gondolnak az emberek, mindig is egyenesen kommunikáltam.”

„Sosem próbáltam más emberek kedvében járni. Néhányan kedvelnek téged, mások pedig nem, és te is kedvelsz néhány embert, másokat pedig nem. Attól, hogy a Forma-1-ben versenyzel, nem fogsz különbözni a többi embertől” – fogalmazott Räikkönen.