Újraaszfaltozott pályaszakaszokkal és átrendezett technikai zónákkal vág neki a mezőny a mogyoródi hétvégének. A rendezők a tavalyi évhez képest a teljes első, valamint a 12-es kanyar teljes nyomvonalán kicserélték a burkolatot.
A pályamenti jelzőrendszerben is történt egy fontos finomítás, ugyanis a versenyzők tájékoztatását szolgáló tizenötös számú fényjelző panelt áthelyezték, így az már a 12-es kanyar előtti százméteres táblánál kapott helyet.
A szövetség meghatározta az extra elektromos energiát biztosító előzési zóna pontos paramétereit is. A mérési pontot a 14-es kanyar bejáratánál alakították ki. Amennyiben a támadó fél egy másodpercen belül követi az előtte haladót, a kanyar után harminc méterrel aktiválhatja a fél megajoule plusz energiát adó rendszert.
Aktív aerodinamikai szakaszok a mogyoródi aszfaltcsíkon
Az aktív aerodinamika használatát biztosító egyenesmód-zónákat két külön kategóriába sorolták a szakemberek. Száraz pályán az első és a hátsó szárny nyitása egyaránt engedélyezett, míg esős időben, csökkent tapadási viszonyok mellett kizárólag az első szárnyak állítását teszik lehetővé.
Rendes körülmények között négy kijelölt szakaszon léphet működésbe a rendszer. A pilóták 14-es kanyart követően negyven méterrel, az 1-es A jelű kanyar után harminc méterrel, a 3-as kanyar után ötven méterrel, a 11-es fordulót követően pedig hatvan méterrel használhatják az aktív elemeket.
