Elmarad a gyökeres átalakítás a madridi aszfaltcsíkon, így a 2027-es versenyhétvégén is szinte a jelenlegi vonalvezetéssel kell megküzdenie a mezőnynek. Noha az első helyi futam után a pilóták és a szurkolók egyaránt élesen bírálták az előzési lehetőségek hiányát, a pálya megálmodója szerint a mozgástér rendkívül szűkös.
Jarno Zaffelli elmondta, hogy a kritizált szakaszok jelentős része nem az ő eredeti elképzeléseit tükrözi. A kivitelezés során ugyanis szigorú infrastruktúrabeli korlátokhoz kellett igazodniuk.
Szigorú korlátok határozták meg a nyomvonalat
A tervező szerint a paddockban felmerült módosítási javaslatok közül több megegyezik a legelső vázlatok megoldásaival. Az IFEMA kiállítási csarnokainak véglegesített tervei, valamint a meglévő úthálózat azonban megkötötték a szakemberek kezét.
„A tervezés során számos szakaszon rendkívül szigorú megkötésekkel szembesültünk, mivel az új kiállítási csarnokok és a közúti hálózat terveit már korábban elfogadták” – magyarázta Zaffelli.
A szakember szerint az 5-ös kanyar eredetileg jóval lassabb és szűkebb lett volna, ami kifejezetten a pozíciószerzést szolgálta volna. „Az 5-ös kanyar a tervek szerint szűkebb lett volna, alacsonyabb kanyarvételi sebességgel. A 6-os kanyar belső ívén pedig nem aszfaltozott bukótér, hanem kavicságy szerepelt az eredeti elképzelésekben, amint azt a Soy Motor megírta” – fogalmazott a tervező.
Minimális változtatásokra lehet csak számítani
A pálya egyik legegyedibb részének szánt La Monumental kanyarkombináció sem a várt módon valósult meg. Zaffelli szándéka szerint a döntött kanyar nem a köridő csökkentését, hanem két eltérő ív kialakítását szolgálta volna, amelyek eltérő előnyöket biztosítottak volna a csatázó versenyzőknek.
„A kanyarkombináció logikája nem a döntött íven keresztüli időnyerésről szólt, hanem két olyan nyomvonal kialakításáról, amelyek eltérő előnyöket nyújtanak” – fejtette ki Zaffelli.
A helyszíni szervezők a debütáló hétvége után ugyan belengették a pálya átalakításának lehetőségét, a tervező hűti a kedélyeket. A fizikai korlátok ugyanis nem tűntek el, emiatt a következő szezonra sem várható komolyabb újjáépítés.
„Elképzelhető, hogy lesznek módosítások, ám ezek minimálisak maradnak” – nyilatkozta Zaffelli.
A madridi aszfaltcsík körüli vita ezzel aligha zárul le, hiszen az előzési nehézségek továbbra is központi témát szolgáltatnak a Forma–1-ben. A pálya karakterisztikája így a 2027-es szezonban is nagyon hasonló kihívások elé állítja majd a mezőnyt.
