A szurkolók korábbi nagy kedvence számára a 2024-es Szingapúri Nagydíj jelentette az utolsó F1-es futamot. Ricciardo ezt követően nagyrészt el is tűnt a nyilvánosság elől, és elsősorban a különböző üzleti vállalkozásaival foglalkozott. Idén szeptemberben aztán bejelentette, hogy végleg felhagy a profi versenyzéssel, és az is kiderült, hogy ő lesz a Ford Raptor egyik nagykövete.
Ricciardo ugyanis imádja az amerikaiak ezen almárkáját, és most lehetősége volt csatlakozni a Raptor Rallyhoz az Arizona államban található Havasu-tónál. Az eseményen számos Ford Raptor gyűlt össze, hogy a homokos pályán menjenek és nagyokat ugrassanak.
Az első nap még csendesebb volt, Ricciardóék pedig a naplementében kocsikáztak egyet, majd jöhetett némi kikapcsolódás és tűzijáték. A második napon aztán a volt pilóta elmondása szerint nagyjából ezer autó gyűlt össze, és ekkor jöhetett az igazi szórakozás. Ricciardo a saját Raptorjával ugratott, és mivel az első után nem volt teljesen elégedett, ezért nekiment másodszor is, hogy még messzebbre repüljön.
Később aztán az anyósülésre is bepattant, és többek között kipróbálhatta a Ford Dakar autóját is, amely egy igazi szörnyeteg. A videóból pedig rögtön látszik, hogy Ricciardo számára már valóban a múltat jelenti a versenyzés és a Forma–1, és nagyon úgy tűnik, hogy megtalálta, mit szeretne csinálni profi karrierjét követően.
Mindenképpen érdemes megnézni tehát a videót, mert tökéletes karácsonyi kikapcsolódás.
-crop-1200x800_640x427.jpg)