hero image

Russell: a Mercedesé sosem lesz a leggyorsabb autó 2022-ben

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Újít az Alpine F1-es csapata Kínában, de Pierre Gasly pórul jár

FORMA-1

Képeken az átalakított kínai F1-es pálya

FORMA-1

Helmut Marko két kulcsfontosságú kijelentést tett Carlos Sainz jövőjéről

FORMA-1

Verstappen és Vettel legendás csattanása a Kínai Nagydíjról

Motorsport.hu
2022/08/06 08:10
George Russell úgy véli, lesz még esélyük futamot nyerni az idei év második felében, de szerinte csapata ettől függetlenül puszta tempóból nem fog tudni a Red Bull és a Ferrari fölé kerekedni.
Ajánlott Helmut Marko két kulcsfontosságú kijelentést tett Carlos Sainz jövőjéről

A Mercedes utóbbi időben látott formajavulása egyértelmű jele annak, hogy a szezon elejéhez képest már sikerült többnyire az irányításuk alá vonni a sok szempontból problémás W13-as masinát. Magyarországon pedig egy újabb lépést tettek azzal, hogy Russellnek sikerült megszereznie a pole pozíciót.

Ezt ugyan vasárnap már nem tudta megtartani, de az istálló Franciaország után így is egy újabb kettős dobogónak örülhetett, ráadásul ezúttal ezt erőből érték el. Az ugyanakkor továbbra is elmondható, hogy a legtöbb esetben a másik két élcsapat sebessége még mindig jobb az övékénél.

„Egyértelműen csökkentjük a lemaradást, ehhez kétség sem fér, de a négy előttünk lévő autónak egyértelműen megvan a tempófölénye. Csapatként mi azonban egyre közelebb kerülünk. A nyári szünet után remélhetőleg még érkezni fog néhány dolog az autóra, bár ez a többieknél is így lesz, szóval nem annyira egyértelmű a dolog.”

„Továbbra is úgy hisszük viszont, hogy egy adott ponton képesek lehetünk a győzelemért menni. Azt viszont nem látom, hogy bármikor is miénk lenne a leggyorsabb autó.”

A csillagosok előrelépésének egyik kulcsa az volt, hogy rengeteget kísérletezgettek az autóval, ami sokszor ugyan rosszul sült el, de más esetekben viszont felnyitotta a mérnökök szemét, és rávilágított bizonyos problémákra.

Magyarországon is valami hasonló volt a helyzet, mert a nehéz pénteki nap után hirtelen találtak valamit az időmérőre. „Kissé kényelmetlen volt, az autó nem volt jó helyzetben, de ez is egy olyan volt, hogy elmentünk az egyik irányba, majd rájöttünk, hogy az ellentétes a megfelelő, tehát hasznos tapasztalat volt” – mondta Andrew Shovlin vezető pályamérnök.

„Minden futamnak egy éles kísérletként megyünk neki, mert szükségünk van erre a jövőre nézve. Ez papíron talán még jól is hangzik, de a valóságban nagyon nehéz és kényelmetlen helyzeteket teremt. Komoly fordulatot sikerült azonban elérnünk.”

„A versenyzőink remek munkát végeztek, ahogyan a csapat is, és remek érzés ilyen eredménnyel elvonulni a szünetre.”