Miután hivatalossá vált, hogy 2023-tól már Nico Hülkenberg lesz Kevin Magnussen márkatársa a Haasnál, Günther Steiner csapatfőnök részletesebben is elmagyarázta, miért ezt a döntést hozták meg.

Az amerikai alakulat csütörtökön tette hivatalossá, hogy Mick Schumacher elhagyja az istállót a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjat követően, helyére pedig a veterán Hülkenberg érkezik.

Steiner a bejelentést követően többek között a RaceFansnek elmondta, hogy a váltás legfőbb oka az volt, hogy Schumacher egyszerűen nem rendelkezett kiterjedt F1-es tapasztalattal, „és sosem versenyzett még másik csapatnál”.

„Nico eközben három vagy négy csapatnál is versenyzett, tehát megvan a tapasztalata. Ennek felépítéséhez pedig idő kell, de nekünk jelenleg nincsen időnk várni, hiszen szeretnénk előrébb mozdulni a mezőnyben. Nem akarunk ott maradni, ahol most vagyunk. Jobbá akarunk válni.”

Miután a 2021-es szezont feláldozták a 2022-es megújulás oltárán, a Haas valóban sokat javult idénre, és jelenleg nyolcadikak a konstruktőri pontversenyben. Steiner pedig úgy véli, a rutinos pilótapáros lehet a kulcsa annak, hogy a még előkelőbb helyekért harcolhassanak a jövőben.

 „Tapasztalatra volt szükség, hogy előrébb vigyük az istállót. Nem akarom azt mondani, hogy a pilóta nem állt készen a jövőre, hiszen a csapatnak is sokkal jobbá kell válnia, ha jobb eredményeket akar elérni.”

„Nem Mick a hibás azért, ahol most vagyunk. 2018-ban szép előrelépést tettünk, majd ’19-ben stagnáltunk, ’20-ban pedig elindultunk lefelé. Most tehát ismét menni kell előre, ehhez a legjobb pedig egy olyan páros, akik már megtették ezt korábban, ráadásul más csapatoknál is szereztek tapasztalatot” – magyarázta a csapatfőnök a váltás okait.

Emellett kitért arra is, hogy ugyan Schumacher valóban sok komoly hibát vétett az év első felében, nem azok miatt szakították meg vele az együttműködést, mint ahogyan a silverstone-i és ausztriai remek szereplései sem járultak hozzá ahhoz, hogy megújítsák a szerződését.

„Meg kell találnod egyfajta egyensúlyt. Természetesen ott voltak a jó eredményei Ausztriában és Silverstone-ban. De voltak rossz dolgok is – a balesetek. Tehát a kettő keveréke ez. Nem arról van viszont szó, hogy egyetlen esemény miatt jutottunk el idáig. A dolgok kombinációjáról van szó. Mi viszont most ismét fel akarjuk építeni a csapatot.”

Steiner a végén még megerősítette, hogy szerdán, egy szemtől szembeni beszélgetés során közölte a döntést Schumacherrel. Ezzel kapcsolatban megkérdezték tőle, hogyan reagált menesztésének hírére a német pilóta: „Megköszöntem neki, amit a csapatért tett, nehéz időket éltünk meg, nem voltak mindig rózsásak a dolgok, de ő felnőttként viselkedett végig.”

„Persze ez mindig érzelmes helyzet, de értékelte, hogy lehetőséget adtunk neki. Sosem jó érzés ezt tenni. Sosem élvezetes elküldeni valakit. Én viszont csak beszélni akartam vele arról, hogy mi fog történni, és erre tegnap kerítettünk sor.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL