Az új szabályzatot ért kritikák ellenére a Forma–1 vezetősége kifejezetten derűlátóan tekint a jövőbe, hiszen a nézettségi mutatók és a bevételek egyaránt folyamatosan emelkednek.
A kereskedelmi jogokat igazgató FOM kommunikációs igazgatója, Liam Parker egyértelművé tette, hogy a száguldó cirkusz a következő évtizedben sem lép a tisztán elektromos hajtás útjára. A szakember várakozásai szerint öt-tíz éven belül a belsőégésű V8-as motorok vehetik át a főszerepet.
„Ami a következő öt vagy tíz évet illeti, egy valamit biztosan állíthatok. Ez marad a világ legjobb versenysorozata a legkiválóbb pilótákkal. Nem lesz elektromos, hanem V8-as motorokkal fut majd, ez tíz év múlva sem változik” – jelentette ki Parker.
Hatalmas növekedést várnak a vezető tisztségviselők
A Marca információi szerint a FOM-nál egyáltalán nem tartanak az olyan rivális szériák elszívó hatásától, mint az IndyCar vagy a Formula E. A vezetőség meggyőződése alapján a leghíresebb autógyártók és a legnépszerűbb márkák a jövőben is a királykategóriát választják majd partnerül.
A versenynaptár felépítésében továbbra is kiemelt szerepet kap a klasszikus épített pályák és a nagyvárosi helyszínek egyensúlya. A sportág globális elérése pedig a következő években érheti el a csúcspontját.
„A tízéves időtávot tekintve nagyon meglepődnék, ha nem lenne több mint egymilliárd rajongónk. Rendkívül csalódott lennék, ha a közönségünk nem növekedne, nem fiatalodna, vagy ha a nagymárkák leállnának a befektetésekkel” – zárta gondolatait a tisztségviselő.
