Vettel karakteréről és nagyságáról sokat elmondott, hogy mindenki mekkora tisztelettel és örömmel beszélt róla, miközben a mezőny tagjai még egy vacsorára is összegyűltek, ami azért nem történik meg olyan gyakran.
Emellett az ünneplésének egyik része az volt, hogy az abu dhabi hétvégén több százan gyűltek össze a versenypályán, hogy Vettellel együtt fussák végig azt, ami szintén jelezte, hogy mennyire kedvelt személyiséggé vált F1-es pályafutása alatt.
A német pedig nemrég elmondta, hogy ezek az ünnepségek és megemlékezések csak még nehezebbé tették számára a sisakjának szögre akasztását. „Kissé fura volt, mert nem tudod, mit várhatsz. Szerencsés vagyok, hogy ennyire szépen sikerült megünnepelni a búcsút” – mondta a Servus TV-nek a négyszeres bajnok.
„A többi versenyző elismerése rengeteget jelent számomra. Igazán különleges volt, ez pedig kétszer olyan nehézzé tette.” Vettel tehát most már új fejezetet nyitott az életében, de hogy mihez fog kezdeni, azt egyelőre nem lehet tudni.
Az viszont már biztos, hogy január végén ismét versenyautóban fogjuk őt látni, mivel Mick Schumacher oldalán részt vesz majd a Svédországban rendezett Bajnokok Tornáján.