hero image
1109 n

Vettel jutalomfalatokhoz hasonlította az Aston pontszerzését

Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel arról beszélt, hogy motivációs szempontból mennyivel nehezebb egy olyan csomaggal dolgozni, amelyen nem feltétlenül jár jutalommal az erőfeszítés.

Azt követően, hogy a szezon első két versenyét ki kellett hagynia Sebastian Vettelnek a koronavírus-fertőzése miatt, Ausztráliában többször is kicsúszott és a futamot sem tudta befejezni, így nem voltak biztatóak az előjelek Vettel és az Aston Martin számára.

A káoszt is hozó Emilia-Romagna Nagydíjon viszont kettős pontszerzéssel zárt a silverstone-i bázisú alakulat, miután Vettel a nyolcadik, Stroll pedig a tizedik helyen ért célba a száradó pályán megrendezett versenyen.

A leintés után a négyszeres világbajnok arról beszélt, mennyivel nehezebb egy gyenge csomaggal dolgozni, hiszen ilyenkor sokszor nem jár „jutalomfalat” az erőfeszítéseikért:

„Szétdolgozod magad, és amikor jó csomagod van, akkor könnyű jó eredményeket szerezni. Ez a helyzet viszont nehezebb, mert nem kapsz jutalomfalatot a verseny után. Tehát ez olyan, mintha úgy próbálnád rábírni a kutyádat az ugrásra, hogy nem adsz neki jutalomfalatot.”

„De boldog vagyok az eredmény miatt, kiváló eredmény a nyolcadik hely a csapat számára. Sok dolog tűnik biztatónak jelenleg” – tette hozzá Vettel, aki azt is elmondta, hogy ez egy győzelemmel ér fel az Aston Martin számára.

„Nagyon fontos lesz a következő néhány hónap, ami meg fogja határozni a szezon további részének irányát. Hibás döntés lenne máris leírni az idényünket, a következő néhány hónapban már pontosabban fogjuk látni, hogy hol állunk” – fogalmazott a német a Speedweek szerint.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL