|2026. 04. 27. 12:35
A spanyol őszintén beszélt saját formájáról a Spanyol Nagydíj után.

Marc Marquez ritkán fogalmaz ennyire nyersen, most azonban nem kertelt: szerinte jelenleg nincs meg benne az a tempó, amellyel világbajnoki harcot lehetne vívni. A Spanyol Nagydíjon elszenvedett kiesése után úgy érzi, elsősorban saját teljesítménye marad el attól a szinttől, amely szükséges lenne az érdemi címcsatához.

A Ducati versenyzője külön hangsúlyozta, hogy nem a motorra mutogat. Miközben öccse, Alex Marquez a Gresini GP26-tal győzni tudott Jerezben – ezzel megszakítva az Aprilia öt futamon át tartó sikerszériáját –, Marc világossá tette, hogy nála a probléma belül keresendő.

„Mindig próbálok optimista lenni, de közben reális is maradni” – mondta. „Jelenleg nem a legjobbunkat nyújtjuk, és nincs meg a tempónk – pontosabban az én tempóm – ahhoz, hogy a világbajnoki címért küzdjünk.”

Pedig a szezon során már kétszer is megnyerte a sprintversenyt, többek között Jerezben is, nagydíjat viszont tavaly szeptember óta nem tudott nyerni. A gyengébb időszakot részben sérülések árnyékolták be, ám a mostani hétvége előtt már teljesen felépültnek nyilvánította magát, így a vasárnapi bukásra sem keresett mentséget.

„Ha vasárnaponként nem állsz dobogóra, nagyon nehéz dolgod van. Lépésről lépésre kell javulnunk, és vissza kell találnunk ahhoz az érzéshez, ami korábban megvolt” – tette hozzá.

A tabellán sem fest jól a helyzet: Marco Bezzecchi ugyan most nem nyert, de újabb dobogójával növelte az előnyét az összetettben, miközben Márquez az ötödik helyről várhatja a folytatást, 44 pontos hátrányban az olasszal szemben. Ez a különbség már most komoly teher, különösen úgy, hogy a spanyol rendre pontokat hullajt a főfutamokon.

Bukás testközelből

A jerezi esés külön pikantériája, hogy az elmúlt két évben másodszor bukott úgy a Spanyol Nagydíjon, hogy testvére mögött motorozott. Most sem dramatizálta túl a történteket.

„Néha elesel, néha nyersz, néha veszítesz. Ma mi estünk el” – fogalmazott. „Fontosabb, hogy élveztem a hétvégét Jerezben, jó volt vezetni a motort. Kár, hogy ma csak néhány kört tudtam megtenni, de jól vagyok. Holnap hétfő lesz, az élet megy tovább.”

A széllökésekre sem akarta fogni a hibát, pedig a gyors jobbos kanyarban többen is küszködtek.

„Ha oldalszél van, az mindenkire hat” – mondta, majd elárulta, hogy az esés pillanatában számára a legfontosabb az volt, hogy minél távolabb kerüljön a motortól, amely végül többször is átfordult a kavicságyban. „A motor becsuklott előttem, és nem is próbáltam megmenteni a helyzetet. Amikor láttam, hogy záródik az eleje, inkább úgy helyezkedtem, hogy rendesen a sóderágyba érkezzek.”

Reális célok

Márquez szerint a győzelem ezúttal amúgy sem volt elérhető, hiszen Álex „verhetetlen” tempót diktált az élen, ugyanakkor a dobogó alsó foka vagy a negyedik hely reális lehetett volna.

„Az volt a terv, hogy a harmadik-negyedik pozícióért harcoljunk, nagyjából ott kellett volna célba érnünk” – mondta, ami jól mutatja, mennyire megváltozott a szemlélete: jelenleg nem a futamgyőzelem az alapelvárás, hanem a stabil pontszerzés.

A spanyol tehát nem áltatja magát. A tempó hiányzik, a hátrány nő, a hibák pedig túl sokba kerülnek – és amíg ez nem változik, addig a világbajnoki álom is távol marad.

Hozzászólok