|2026. 03. 22. 10:05
A goiâniai pályán keletkezett hatalmas gödör csak azért nem hiúsította meg a futamot, mert nem az íven volt.

A 2026-os Brazil Nagydíj sprintjére alighanem nemcsak Marc Márquez első idei győzelme miatt emlékeznek majd, hanem arra a meghökkentő jelenetre is, amikor egy hatalmas gödör tátongott a célegyenes közepén Goiâniában. A probléma akkora riadalmat keltett, hogy egy időre az is felmerült, törölni kell a szombati program hátralévő részét.

A hiba közvetlenül a Q2 leintése után vált nyilvánvalóvá, ugyanis futótűzként terjedt el a paddockban a hír, hogy beszakadt az aszfalt a fő egyenesben. Ekkor még az is kérdéses volt, hogy a Moto2 és a Moto3 időmérője, illetve a királykategória sprintje egyáltalán elrajtolhat-e.

Végül közel másfél órás csúszással elindult a rövid verseny, amelyet Márquez nyert meg látványos csatában, megszerezve első sikerét a 2026-os idényben. A nap végén a versenyzők részletesen beszéltek a történtekről, és szinte egyhangúlag állították, hogy csak egyetlen tényező miatt vállalták a rajtot.

„Csak azért mentünk ki, mert nem az íven volt”

A Ducati motorosa úgy fogalmazott, hogy a szerencse döntő szerepet játszott. „Azért imádkoztunk, hogy a körülmények maradjanak ilyenek. Az a gödör az ideális íven kívül volt, ezért tudtunk versenyezni. Igaz, hogy hihetetlen munkát végeztek a javítással, de az igazi szerencse az volt, hogy nem azon a vonalon volt, ahol haladunk, mert különben nem lehetett volna futamot rendezni” – mondta.

Joan Mir bukással zárta a sprintet, ám hangsúlyozta, hogy ennek semmi köze nem volt az aszfalt hibájához. A Honda versenyzője inkább a bizonytalanságot emelte ki. „Ha ez a pálya közepén történt volna, elfelejthettük volna a versenyt. Nekünk készen kell állnunk, de amikor így kizökkentenek, az nem jó érzés. Készülj! Most még ne; várj. Igen, most igen, készülj. Aztán mégsem” – érzékeltette, mennyire nehéz volt mentálisan kezelni a helyzetet.

A mentális kihívás nagyobb volt, mint a technikai

Jorge Martín számára különleges volt a nap, ugyanis csaknem másfél év után ismét dobogóra állhatott. A spanyol szerint a fizikai veszély kisebb volt annál, mint amit elsőre gondoltak. „Bármi megtörténhet. A célegyenesben vannak vibrációk és több egyenetlenség is. A gödör inkább fejben jelentett kihívást, hogy figyelni kell, és a megfelelő pillanatban készen állni. Szerencsére erre edzek. Nem könnyű másfél órán át koncentrálni. Egyszerűen követtem a megszokott rutinomat, mint korábban” – mesélte.

Magáról a javításról is beszélt. „Kijavították. Nem is láttam igazán. Szerintem az íven kívül volt. Így lehetett versenyezni, mert ha nem azon a vonalon van, amit használunk, akkor kezelhető a helyzet” – tette hozzá.

Jack Miller hasonlóan látta a történteket, és szerinte a gödör elhelyezkedése miatt nem volt valódi veszély. „Ha ott mész át, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz. Megtették, amit tudtak, és lehetővé tették, hogy újra versenyezzünk, úgyhogy menjünk tovább” – jelentette ki.

Túl korai visszatérés?

Pecco Bagnaia valamivel kritikusabban közelített a brazil hétvégéhez, még ha el is ismerte a szervezők erőfeszítéseit. „Talán egy kicsit túl korán jöttünk Brazíliába, és nem volt minden százszázalékosan előkészítve. De a szervezők rengeteget dolgoznak azon, hogy versenyezhessünk, és maga a pálya nagyon szép” – fogalmazott.

A goiâniai hétvége így végül nem fulladt káoszba, ám a célegyenesben tátongó hatalmas gödör sokáig beszédtéma marad a MotoGP mezőnyében, ugyanis ritkán fordul elő, hogy egy ilyen látványos pályahiba mellett is zöld utat kap a rajt.

Hozzászólok