|2026. 03. 20. 09:07
A heves esőzések miatt komoly károkat szenvedett a létesítmény, a kármentesítésben pedig egy állami reintegrációs program keretében rabok is segédkeznek.

Hatalmas sár és komoly károk fogadták a Goiânia versenypálya dolgozóit a napokban, ugyanis a hét elején, illetve csütörtök délután is özönvízszerű esőzések sújtották a régiót. Az ítéletidő kisebb földcsuszamlásokat okozott a helyszínen, miközben a kiszolgálóutakat is vastag sártenger borította be. A közelgő nagydíj miatt azonnali beavatkozásra volt szükség a létesítmény területén, a helyreállítási munkálatokon fáradozó hatalmas tömegben pedig feltűnt egy harminc fős, sárga ruhát viselő társaság is.

Mint kiderült, a rendőri kísérettel naponta a pályára érkező munkások valójában a Goiás állambeli büntetés-végrehajtási intézetek lakói. A rabok egy társadalmi reintegrációs program keretében segédkeznek a romok eltakarításában és a hétvégi előkészületekben. Az állami kormányzat által életre hívott kezdeményezésben kizárólag olyan személyek vehetnek részt, akik kisebb súlyú, erőszakmentes bűncselekményeket követtek el, a projekt létezését pedig a helyi hatóság is megerősítette.

„A büntetés-végrehajtási rendszerben lévő fogvatartottak karbantartási feladatokat látnak el az Autódromo Internacional de Goiânia területén” – áll a hivatalos közleményben.

A dokumentum a program hátterére is kitért. „A sportért és szabadidőért felelős államtitkárság, valamint a börtönrendőrség közötti együttműködés lehetővé teszi, hogy a fogvatartott dolgozók karbantartási munkálatokat végezzenek a versenypályán” – közölte a hivatal.

Reintegráció a sport segítségével

A feladatkörök meglehetősen sokrétűek a helyszínen, ugyanis az elítéltek nem csupán a sár eltakarításában jeleskednek, hanem az esztétikai munkálatokból is kiveszik a részüket.

„A munkát a Daniella Cruvinel büntetés-végrehajtási komplexum harminc lakója végzi el. A feladatok magukba foglalják a pálya külső részein a fűnyírást, a takarítást, a hulladékgyűjtést, valamint a jelzőtáblák festését is” – olvasható a tájékoztatásban.

A hatóság azt is világossá tette, hogy a mindennapi üzemeltetéshez szükséges higiéniai lépéseket is rábízták a csoportra. „A belső terek fertőtlenítését és a közönség által látogatott területek karbantartását is elvégzik. A partnerség célja, hogy logisztikai támogatást nyújtson a nagydíjra történő felkészülésében” – folytatódik a szöveg.

Rudson Guerra sport- és szabadidőügyi államtitkár szerint egyáltalán nem egyedi esetről van szó, a helyi vezetés már korábban is felismerte a módszer előnyeit. „Az elmúlt években több alkalommal is dolgoztak fogvatartottak a Serra Dourada stadion és a Goiânia hippodrom karbantartásán, ahol a bokszok homlokzatát és egyéb területeket is ők festették le” – mondta a politikus, majd a projekt mélyebb értelmére is ráirányította a figyelmet.

„Ez a kezdeményezés nagyon előnyös a sportlétesítmények fenntartása szempontjából, másrészt pedig szociális munkaként is funkcionál a bentlakók számára” – vélte az állami program kapcsán az illetékes.

Hozzászólok