Az amerikai autósport-társadalmat letaglózta a hír, csütörtökön ugyanis váratlanul elhunyt a kétszeres NASCAR-bajnok Kyle Busch. A mindössze negyvenegy éves amerikai pilótát csupán néhány órával a tragédia előtt szállították kórházba egy hirtelen jött súlyos betegség miatt. A romló állapota miatt már eleve kérdésessé vált a részvétele a charlotte-i fordulón, a nap végén érkező gyászhír pedig mindenkit felkészületlenül ért.
A kőkemény stílusáról és kivételes tehetségéről ismert versenyző a 2015-ös, valamint a 2019-es szezonban is felért a csúcsra a tengerentúli szériában. A pályafutása során összesen kétszázharmincnégy győzelmet aratott a NASCAR különböző kategóriáiban, a riválisok egyszerre tisztelték és tartottak tőle. A tragikusan fiatalon elhunyt pilóta feleségét, a vele 2010 óta házasságban élő Samanthát, a nyomdokaiba lépő tizenegy éves fiát, Brextont, illetve négyéves kislányát, Lennixet hagyta hátra. A gyászoló családban szintén ismert névnek számít az idősebb testvér, Kurt Busch, aki 2022-ig maga is a királykategória mezőnyét erősítette.
A tragédia után a család, a NASCAR vezetősége, valamint a 2023 óta őt foglalkoztató Richard Childress Racing egy közös közleményben búcsúzott a legendától. A szervezet szerint a sportág egy pótolhatatlan alakját veszítette el.
„A teljes NASCAR-család vigasztalhatatlan Kyle Busch elvesztése miatt” – áll a hivatalos dokumentumban.
A közlemény kiemelte a pilóta elhivatottságát és a szurkolók iránti szeretetét. „A Hírességek Csarnokának leendő tagjaként Kyle olyan ritka tehetség volt, amilyen csak egyszer születik egy generációban. Szenvedélyes volt, könyörtelen a küzdelemben, hatalmas tehetséggel rendelkezett, a sport és a rajongók pedig hihetetlenül közel álltak a szívéhez” – írták a megemlékezésben.
A több mint két évtizedes karrierje során az amerikai versenyző nemcsak a pályán alkotott maradandót, hanem csapattulajdonosként is sokat tett az utánpótlásért. „A nemzeti sorozatokban a győzelmek terén rekordokat döntött, bajnoki címeket nyert a legmagasabb szinten, a Truck Seriesben csapattulajdonosként pedig a versenyzők következő generációját támogatta” – folytatódott a hivatalos levél.
A szövetség kitért a rajongókkal ápolt különleges kapcsolatára is, a küzdőszelleme ugyanis minden korosztályban mély érzelmi kötődést váltott ki a nézőkből.
„A NASCAR ma túl korán elveszítette a sportág egyik óriását. Ebben a hihetetlenül nehéz időszakban arra kérünk mindenkit, tartsák tiszteletben a család magánéletét, továbbra is kísérjék őket gondolataikban és imáikban” – zárult a közös nyilatkozat.
