A Ferrari feltámasztotta a legendás Testarossa nevet, ugyanis 2025-ben újra kínálatba kerül egy brutálisan erős plug-in hibrid szupersportautó formájában. Az új 849 Testarossa kupé valamint nyitott tetős kivitelben is érkezik, és az SF90 Stradale, illetve Spider utódjaként lép színre. A 1053 lóerős rendszerteljesítményhez egy újratervezett, duplaturbós V8-as motor és három villanymotor járul hozzá.
Az új Testarossa ugyan az SF90 alapjaira épül, de szinte minden elemében átdolgozták. A belsőégésű motor új hengerfejeket, kipufogóleömlőket és turbókat kapott – utóbbiak a legnagyobbak, amelyeket valaha szériagyártású Ferrari kapott. A V8-as önmagában is 819 lóerőt teljesít, amit a villanymotorok további 217 lóerővel egészítenek ki.

A két első villanymotor a kanyarstabilitást segíti nyomatékvektorálással, de csak 210 km/h-s tempóig működnek. A harmadik motor a belsőégésű egység és a váltó között helyezkedik el, és nagy sebességnél is teljes teljesítményt biztosít. Tisztán elektromos üzemben kizárólag az első kerekek hajtottak, a végsebesség pedig 130 km/h-ban van korlátozva. A 7,45 kWh-s akkumulátorral akár 25 kilométeres elektromos hatótáv is elérhető.
Az ígéretek szerint az új modell gyorsabb lesz, mint az SF90 XX Stradale. A kupé 0–100 km/h-s sprintje akár 2,2 másodperc alatt is letudható, míg a 200 km/h-s tempót 6,3 másodperc alatt éri el. A Spider minimálisan lassabb, mivel nehezebb, ám a végsebesség mindkét változatnál meghaladja a 330 km/h-t. A váltó kizárólag nyolcfokozatú, duplakuplungos F1-es egység lehet.
A Testarossa név nem újdonság, sőt, a Ferrari már az 1950-es években is így hivatkozott versenyautóira, melyek vörösre festett szelepdeklijeikről kapták a nevet. A jelentés aztán 1984-től nyert új értelmet az utcai modellek közt.
„Nem a múlt formáiból merítünk ihletet, nem visszatekinteni akarunk, hanem előre” – fogalmazott Enrico Galliera, a Ferrari marketing- és kereskedelmi vezetője a Road&Tracknek. „A Testa Rossa név eredetileg a legerősebb modell vörös szelepfedeleiről származott, és most is ez adja az alapját.”
Noha az F80 még erősebb, az a modell a Ferrari sorozatgyártott kínálatán kívül helyezkedik el, így az új Testarossa névhasználata továbbra is indokolt. Az új modell azonban nem próbál hasonlítani a klasszikus elődhöz.

A külsőt a Ferrari formatervezési központja álmodta meg Flavio Manzoni vezetésével, és jól láthatóan nem a Lamborghini Countach-féle receptet követték, ahol egy régi dizájn modernizálásáról volt szó, hiszen az új Testarossa szinte semmiben nem emlékeztet az eredetire. A formák a '70-es évekbeli sportprototípusokat és a repülőgépipart idézik, geometrikus élekkel és markáns részletekkel.
A nagyméretű oldalsó légbeömlőket az ajtókba integrálták, a karosszéria előretolt kiállását pedig az 512 S versenyautó inspirálta. Az orr részletei a '80-as évek Ferrarijait idézik, ahol vízszintes „híd” köti össze a fényszórókat.
Belül is sokat fejlődött az utastér. A váltókapcsoló az F80-ból merít ihletet, és egy apró, kulisszás kézi váltóra emlékeztet. A kormánykerék fizikai kapcsolókat használ, teljesen mellőzve az érintésérzékeny felületeket. Az utasteret középen egy elválasztó ív osztja ketté, a vezető előtt és a középkonzolon pedig digitális kijelzők láthatók – utóbbi az utasnak akár figyelmeztető információkat is mutathat. Az ülésekből komfort- vagy versenyverzió is választható.
Két új színárnyalat is megjelenik a kínálatban. A Rosso Fiammante a jól ismert Rosso Corsa matt változatára épül, de metálfényezéssel, a Giallo Ambra nevet viselő árnyalat pedig a borostyán természetes színeiből merít.
A kínálat csúcsa jelenleg az Assetto Fiorano kivitel, amely a könnyebb anyagok – például titán és szénszál – révén 30 kilóval kevesebbet nyom. Fix Multimatic lengéscsillapítókat kap, a hátsó leszorítóerő pedig háromszorosára nő két légterelő szárny segítségével. Ez a változat Michelin Cup R2 gumikat, egyedi fényezést és különleges belső kiegészítőket is kínál – utóbbiakat a „mezei” 849 Testarossa vásárlók nem kaphatják meg.
Árat egyelőre nem közölt a Ferrari, de valószínűsíthető, hogy az indulóár bőven 170 millió forint fölött lesz, ugyanis ennyiért adták az SF90-et is. A szállítások a kupé és a Spider esetében egyaránt 2025-ben kezdődnek.