Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Fernando Alonso a színfalak mögött kemény odaszólásokkal teszi próbára a Honda mérnökeinek türelmét a gyenge eredmények miatt.

A színfalak mögött pattanásig feszült a hangulat az Aston Martin és a Honda együttműködésében, a japánok gyenge teljesítménye miatt ugyanis Fernando Alonso rendre érzékeny ponton támadja a motorgyártó szakembereit. A kétszeres világbajnok a garázsban az ősi rivális megemlítésével igyekszik szembesíteni a mérnököket a jelenlegi helyzettel.

Amikor a spanyol versenyző igazán dühös, felidézi a Toyota színeiben elért WEC-bajnoki címeit, amelyeket a japán márkával szerzett a korábbi F1-es visszavonulása után. A két autógyártó közötti rivalizálás miatt ezek a megjegyzések kifejezetten érzékenyen érintik a Honda szakembereit.

„Tudom, hogy a háttérben, amikor igazán dühös, besétál a garázsba, és kijelenti, ha nyerni akar, a Toyotával kell versenyeznie. Képzelhetjük, mit érezhetnek a Honda dolgozói ilyenkor, hiszen a két márka között óriási a rivalizálás” – fejtette ki Julianne Cerasoli brazil újságíró a Pole Position című műsorban.

A legnehezebb időszakot éli át

A tapasztalt pilóta eddig mindössze három pontot gyűjtött az idei szezonban, ami a pont nélküli 2001-es debütálása óta a leggyengébb szereplésének ígérkezik. A korábbi, 2015-ös mclarenes korszakban legalább tizenegy pontig eljutott, most viszont a technikai nehézségek miatt szinte esélye sincs a pontszerzésre.

Bár Alonso a legtöbb időmérő edzésen legyőzte a csapattársát, az idei szezon során mindössze egyetlen alkalommal tudott bejutni a Q2-be. A gyenge erőforrás és a megbízhatósági problémák miatt hat alkalommal is csak a rajtrács legutolsó soraiba kvalifikálta magát, a spanyol pilóta küszködéséről az F1 Oversteer számolt be.

Bizonytalan a jövő

A spanyol klasszis egyelőre nem kötelezte el magát a folytatás mellett, állítása szerint a jövőbeli döntésében nem a Honda versenyképessége, hanem a szabályrendszer jellege játssza majd a főszerepet. Alonso a legkeményebb kritikusai közé tartozik a szabályokat illetően, és egyáltalán nem tűnik meggyőzöttnek arról, hogy a tervezett módosítások jobbá tehetik a versenyzést.

Az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm Madridban úgy fogalmazott, semmiképpen sem engedhetik meg Alonso távozását. Ennek érdekében további változtatásokat ígért, hogy a mezőnyben tartsa a sportág meghatározó alakját.

Hozzászólok