Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Hiába érkezett tizenhat új fejlesztéssel az Aston Martin a Hungaroringre, az első szabadedzés komoly fejtörést okozott a csapatnak.

Nem indult zökkenőmentesen a megújult Aston Martin bemutatkozása a Hungaroringen. Az első szabadedzésen Lance Stroll autójában eltört a felfüggesztés, miközben Fernando Alonso a motor vibrációjára panaszkodott a rádióban.

A silverstone-iak hatalmas reményekkel érkeztek Mogyoródra, hiszen az Adrian Newey által tervezett autóra nem kevesebb mint tizenhat új fejlesztés került fel. A pályára lépés után azonban gyorsan jött a hidegzuhany, ugyanis Stroll bal hátsó felfüggesztése a kettes kanyarból kigyorsítva egyszerűen megadta magát, ami miatt a körözést is meg kellett szakítani.

A piros zászlós fázis előtt Alonso már dühösen jelezte a csapatnak, hogy a Hungaroring célegyenesében továbbra is komoly rázkódást érez. „A motor vibrál a célegyenesben, hetedik fokozatban” – jelentette a mérnökének a spanyol pilóta.

Folyamatosan küzdenek a rázkódással

Az F1 Oversteer beszámolója szerint a Honda erőforrása az idei szezon kezdete óta küzd ezzel a jelenséggel, amiről a mérnököknek a téli tesztekig fogalmuk sem volt. A helyzetet ráadásul az is nehezíti, hogy Newey kifejezetten merev vázat tervezett az autónak, ez pedig csak felerősíti a kellemetlen rázkódást.

A most bevetett csomag kizárólag a karosszériát érintette, a motorhoz ugyanis csak a nyári szünet után, a Holland Nagydíjon nyúlnak majd hozzá. A japán gyártó mérnökei azonban már most nehézségekbe ütköztek, mivel az üzemanyag-sűrítési arányok miatt küszködnek az új specifikáció szabályosságának biztosításával.

A csapatnál tisztában vannak azzal, hogy az ilyen mértékű átalakítások után hosszabb tanulási folyamatra van szükség. Thomas Maher szakújságíró információi szerint a valós teljesítményre csak a szeptemberi madridi futamon derülhet fény.

„Fontos észben tartani, hogy a rengeteg változtatás ellenére is beletelik majd néhány hétvégébe, mire tiszta képet kapunk a csapat előrelépéséről. Belső források szerint Madridig kell várni ahhoz, hogy reálisan megítélhessük ezt a fejlesztési csomagot” – írta az újságíró a közösségi oldalán.

Az Aston Martin így a zandvoorti és monzai hétvégéket elsősorban adatgyűjtésre használja majd, hogy maximalizálja a fejlesztésekben rejlő potenciált a szezon hajrájára.

Hozzászólok