Az Alpine a nyári szünet előtti utolsó állomásra, a Hungaroringre érkezik az idei szezon tizenegyedik fordulójában. A csapat öt évvel ezelőtt éppen a magyar pályán aratta első Forma–1-es győzelmét, a jelenlegi autóval azonban bravúrra lenne szükség egy hasonló eredményhez.
A belgiumi pontnélküliség után Pierre Gasly abban bízik, hogy sikerül pozitívan zárniuk a szezon első felét.
„A legutóbbi hetek nehezebben alakultak, néhány riválisunk igencsak megnehezítette a dolgunkat, így nem volt egyszerű bekerülni az első tízbe sem az időmérőn, sem a futamon. Tudjuk, miben kell fejlődnünk, azt azonban el kell fogadnunk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra.”
„Tisztában vagyunk azzal, hol tudnánk jobban teljesíteni, ezért a részletek finomhangolása lesz a legfőbb prioritásunk. A Hungaroring sokkal technikásabb pálya Spa vagy Silverstone után, így érdekes lesz látni, hogyan teljesítenek itt a jelenlegi autók. Csalódott voltam, hogy üres kézzel távoztam Belgiumból, a célom így egyértelműen a pontszerzés Budapesten” – fogalmazott a francia pilóta.
Colapinto folytatná a jó sorozatot
Franco Colapinto kifejezetten jó hétvégén van túl, a spái futamon ugyanis sikerült a legjobb tízben végeznie. Az argentin versenyző számára a nyári szünet azonban egy kicsit később kezdődik majd, mivel a mogyoródi forduló után a Pirelli gumitesztjén is részt vesz.
„Nagyon örültem a vasárnapi pontszerzésnek Spa után, ahol egy hosszú, Pierre-rel és Liam Lawsonnal vívott csatákkal tarkított versenyt teljesítettünk. Belgiumban egy kicsit erősebbnek tűntünk a közvetlen riválisainknál, ezt a lendületet pedig Budapesten is szeretnénk továbbvinni.”
„Az alsóbb kategóriákban szép eredményeket értem el ezen a pályán, emiatt nagyon várom már a visszatérést az aktuális versenyautókkal. Az energiakezelés a sok kanyar miatt hagyományosabb lesz az előző két fordulóhoz képest, így remélem, élvezni fogjuk a vezetést az idei, könnyebb autókkal. Keményen nyomjuk majd az egész hétvégén, célunk egyértelműen az újabb pontszerzés a nyári szünet előtt” – nyilatkozta Colapinto.
Visszatérő az első szabadedzésen
Az Alpine tartalékversenyzője, Paul Aron az idei szezonban először kap lehetőséget a csapattól az első szabadedzésen. Az észt pilóta korábban az Audi kölcsönversenyzőjeként már pályára lépett, Mogyoródon pedig Franco Colapinto autóját vezetheti a fiatalok számára kötelezően előírt gyakorlások egyikén.
„Nagyon várom már, hogy beülhessek az A526-osba, hiszen egész évben a szimulátorban vezettem az autót Enstone-ban. Értékes tapasztalat lesz érezni, hogyan viselkedik a gép a valóságban a versenypályán.”
„Tavaly három szabadedzésen is jó teljesítményt nyújtottam a csapattal, amire idén is szeretnék építeni. A célom az, hogy a lehető legtöbbet segítsek az istállónak a hétvége hátralévő részére” – zárta gondolatait a tartalékpilóta.
