Komoly aggodalmak övezték a McLarent a 2025-ös bajnoki harc lezárása után, hiszen Lando Norris és Oscar Piastri házicsatája könnyen megmérgezhette volna a két pilóta viszonyát. A wokingiak csapatfőnöke, Andrea Stella szerint azonban a várt feszültség helyett még szorosabbá vált az együttműködés a versenyzők között.
A tavalyi szezonban Norris végül megszerzte pályafutása első világbajnoki címét, miközben Piastri a nyári szünetet követő nehezebb időszak miatt visszaesett a harmadik helyre Max Verstappen mögé. Az utolsó futamig tartó éles küzdelem után a vezetőség arra számított, hogy a csapattársak közötti harmónia elkerülhetetlenül megszenvedi a történteket.
A Racing News 365 információi alapján Andrea Stella elárulta, a csapaton belüli kapcsolat nemhogy nem romlott meg, hanem kifejezetten megerősödött az elmúlt időszakban.
Erősebb lett az összhang
„Kifejezetten élvezem, ahogyan a pilótáink együtt dolgoznak. Egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy a tavalyi év után, amikor az utolsó futamig küzdöttek a világbajnoki címért, az általuk felépített harmónia sértetlen marad” – fogalmazott Andrea Stella.
„Ez a kapcsolat nemcsak megmaradt, hanem a pilóták között és a csapattal is még erősebbé vált. Lando esetében ez bizonyos szempontból várható volt, hiszen végül ő lett a bajnok. Oscar reakciója viszont kevésbé volt kiszámítható, ő azonban még jobban támaszkodott a csapatra, hogy felgyorsítsa a fejlődését a pályán és azon kívül is” – értékelte a helyzetet a csapatfőnök.
