Tizenhat elemből álló, átfogó fejlesztési csomaggal érkezett az Aston Martin a Magyar Nagydíjra, Rob Smedley korábbi F1-es mérnök telemetriai adatai alapján pedig a módosítások azonnal meghozták a várt előrelépést. A szakember elemzése rávilágított, hogy az autó kanyarsebessége drasztikusan javult, az egyenesekben viszont továbbra is jelentős a hátrányuk.
Smedley a saját elemzésében Fernando Alonso budapesti teljesítményét hasonlította össze a williamses Carlos Sainz körével. A gyors adatok alapján a kétszeres világbajnok spanyol versenyző a tempós kanyarokban, mint a hármas vagy az ötös szektor, gázelvétel nélkül tudott áthaladni a megnövekedett leszorítóerőnek köszönhetően.
Az egyenesekben ugyanakkor kiütközött a Honda és a Mercedes erőforrása közötti különbség, Sainz ugyanis akár 10 km/órával is gyorsabb volt a silverstone-iak autójánál. A mérések szerint az Aston Martin kasztnija komolyat lépett előre, ám a légellenállás és a motorteljesítmény terén még komoly lemaradásban vannak.
A szakember számításai alapján a csapat az év első részében átlagosan 4,1 százalékos lemaradásban volt a pole pozíciót megszerző időhöz képest. A riválisok fejlesztései miatt ez a különbség csaknem 5 százalékra nőtt a nyár elejére, ám a budapesti csomaggal sikerült visszaszorítaniuk a hátrányt 3,9 százalékra.
„A lényeg az, hogy az Aston Martin felvette a lépést az élmezőnnyel, ami kifejezetten lenyűgöző teljesítmény. Ez azt jelenti, hogy végre sikerült egy stabil alapot teremteniük” – értékelte a helyzetet Smedley.
A következő komoly próbatétel a zandvoorti hétvége lesz, ahová a Honda elhozza az idei első jelentős motorfejlesztését. A holland pálya kifejezetten megköveteli a motorerőt, így az Aston Martin számára kulcsfontosságú lesz az új erőforrás teljesítménye.
Adrian Newey a következő időszakban Monzára és Bakura is tervez újabb fejlesztéseket a karosszériához, miközben a Honda még két motorfrissítést vethet be. A csapat szimulációs adatai végre fedésben vannak a pályán tapasztaltakkal, ami Rob Smedley szerint a legfontosabb lépés a felzárkózás útján.
