Miután az idei szezonban a hatodik helyet szerezték meg a konstruktőri bajnokságban, az Alfa Romeo vezető pályamérnöke, Xevi Pujolar elmondta, hogy mely területeken kellene a jövőben felvegyék a versenyt az Alpine-nal és a McLarennel ahhoz, hogy a középmezőny legelejét célozhassák meg.

A 2022-es idény összességében a legjobb volt az istálló számára, mióta az Alfa név visszatért a királykategóriába a Sauber oldalán. Az év elején lényegében csak a C42-es masina volt a súlyhatár alatt, aminek köszönhetően az első futamokon különösen erősek is voltak.

Emellett idénre teljes pilótacserét hajtottak végre, hiszen érkezett Valtteri Bottas a Mercedestől, mellé pedig az újonc Csou Kuan-jü került. Ugyan a csapat azonos pontszámmal zárt az Aston Martinnal, de Bottas Imolában szerzett ötödik helye révén végül ők végeztek előrébb a tabellán, ami sok dollármillió pluszt jelent majd nekik 2023-ban.

Ha pedig figyelembe vesszük, hogy alapvetően mennyire gyenge volt a megbízhatóságuk, akkor akár azt a kérdést is feltehetjük, hogy tartani tudták volna-e a lépést az Alpine-nal és a McLarennel, ha minden klappol náluk?

Pujolar szerint azonban ettől talán még kicsit messze vannak, és muszáj lesz további lépéseket tenniük, ha még feljebb akarnak kerülni a középmezőny sűrűjében. „Ők szerintem még mindig előttünk járnak” – mondta az előbb említett két csapat kapcsán Pujolar.

„Most sikerült elérnünk, hogy az Aston Martin előtt legyünk, de ahhoz, hogy elérjük az Alpine és a McLaren szintjét, tennünk kell még egy lépést, és jövőre pontosan ezen fogunk dolgozni.” Számukra most inkább elsősorban az a lényeg, hogy megszilárdítsák a hatodik helyüket.

„Most be akarjuk betonozni ezt a hatodik pozíciót, és majd onnan haladunk előre. Volt néhány terület, ahol a teljesítményünk erős volt az utolsó pár versenyen. Ugyanakkor vannak még egyéb dolgok, melyekben fejlődnünk kell.”

„Legyen szó például a rajtokról, az első körről vagy sok másik területről, ezeken láthatóak még az eltérések. Muszáj sokkal felkészültebbé válnunk” – tette hozzá a mérnök.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL