Doohan ezzel Rjó Hirakavához csatlakozik, aki már tavaly április óta tölti be ugyanezt a szerepet, köszönhetően a Toyota és a Haas közötti kiterjesztett együttműködésnek.
Az ausztrál versenyző eddigi F1-es karrierje nem tartott túl sokáig, miután tavaly ugyan ő kezdhette meg a szezont az Alpine-nál Pierre Gasly csapattársaként, de végül már hat versenyhétvége után távoznia kellett, a helyére pedig Franco Colapinto érkezett. Doohan ezek után tartalékosként fejezte be az idényt, melynek végén viszont távozott a franciáktól.
Ezek után úgy volt, hogy a Super Formulában fogja tölteni a 2026-os szezont, a dolgok viszont az utolsó pillanatban összeomlottak, mivel Doohan még decemberben, a sorozat újonctesztjén háromszor is balesetet szenvedett a suzukai Degner 2-es kanyarban.
A Haas ugyanakkor most ennek ellenére is bizalmat szavazott neki, és a mai napon bejelentették Doohan szerződtetését. „Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a TGR Haas F1 Teamhez. Ez az ideális hely arra, hogy folytassam a Forma–1-es karrierem. Szeretnék köszönetet mondani az istállónak ezért a lehetőségért, és hogy együtt vethetjük bele magunkat a 2026-os szezon kihívásaiba. Már várom, hogy megkezdhessem a közös munkát, és remélhetőleg sikeres idényünk lesz” – mondta a 23 esztendős pilóta.
Ajao Komacu csapatfőnök hozzátette: „Személy szerint rendkívül izgatott vagyok amiatt, hogy Jack csatlakozik hozzánk, figyelembe véve a versenyzői múltjának erejét, és természetesen az F1-es tartalékpilótai szerepkörben szerzett tapasztalatát.”
„Bármely versenyző számára kihívást jelent élesnek és felkészültnek maradni, miközben megismeri, hogyan dolgozik az istálló. Az ő esetében pedig mindez még nehezebb, hiszen továbbra is ezen a szinten szeretne versenyezni. Öröm volt megismerkedni Jackkel, és már várjuk, hogy a csapatban üdvözölhessük őt és profitálhassunk a hozzájárulásából.”
-crop-1200x800.jpg)