Egyre hevesebb vitákat vált ki a versenyzők körében a jelenlegi technikai szabályzat, amely Carlos Sainz szerint jelentős visszalépést hozott az autóvezetési élményben. A Williams spanyol pilótája úgy látja, a mostani konstrukciók nem ütik meg az F1 mércéjét, ami különösen az időmérő edzéseken szembetűnő.
„Azt hiszem, mindannyiunknak hiányoznak a tavalyi időmérők, főleg egy olyan pályán, mint ez vagy éppen Silverstone. Úgy vélem, mindenki tisztában van azzal, hogy ez a jelenlegi szint nem elég a Forma–1-hez, és elkerülhetetlen a változtatás” – fogalmazott a spanyol pilóta.
A problémákra nem csak Sainz hívta fel a figyelmet, a Belga Nagydíj után ugyanis többen meglepően kemény kritikát fogalmaztak meg az új erőforrások viselkedésével kapcsolatban. Oliver Bearman például arról beszélt, hogy az egyenesek bizonyos részein kevesebb teljesítmény állt a rendelkezésére, mint korábban a Forma–2-es autójában.
A mezőny tagjai elsősorban a vezetési élmény drasztikus romlását nehezményezik a korábbi szezonokhoz képest. Sainz elismerte, hogy a technika folyamatosan fejlődik, a jelenlegi helyzet azonban messze elmarad a kívánatostól.
„A dolgok természetesen változni fognak, a szabályokat tovább fejlesztik majd, az viszont egyértelmű, hogy egyikünk sem élvezi annyira ezeket az autókat, mint a tavalyiakat” – tette hozzá Sainz.
A döntéshozók már reagáltak a panaszokra, így 2027-től módosul az erőforrások szabályzata. A belsőégésű motor és az elektromos hajtás közötti jelenlegi 50-50 százalékos arányt eltolják, így a hagyományos erőforrás mintegy 60 százalékos részesedést kap majd.
Arra a kérdésre, hogy a tervezett módosítások elegendőek lesznek-e a gondok orvoslására, Sainz szkeptikusan reagált. Véleménye szerint az FIA szakemberei is érzékelik a hiányosságokat, ezért fektetik le már most a 2030-as irányelveket.
„Valószínűleg nem lesz elég. Pontosan emiatt terveznek már most egy újabb módosítást 2030-ra, hiszen ők is tudják, hogy a jelenlegi nem a legmegfelelőbb megoldás. Még akkor is így van ez, ha folyamatosan próbálják majd finomítani a szabályokat, amit meg is fognak tenni” – mondta végezetül.
