Váratlan fordulatot vehet a pilótapiac, ugyanis Carlos Sainz a legfrissebb fejlemények szerint kizárólag a Williamsszel folytatott tárgyalásokra koncentrál a nyári szünetben. Noha a spanyol versenyző nevét szinte minden 2027-es átigazolási pletykában felhozták, a háttérben már a jelenlegi csapatával való hosszabbításon dolgoznak.
A felek közötti egyeztetések a nyári pihenő alatt sem álltak le, így az új megállapodás bejelentése akár napokon belül megtörténhet. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a hivatalos közleményt még a Holland Nagydíj sajtónapja előtt kiadják, amivel elkerülhetnék a kellemetlen újságírói kérdéseket Zandvoortban.
Tárgyalások a nyári szünetben
A spanyol pilóta még a Magyar Nagydíj előtt beszélgetett a jövőjével kapcsolatos lehetőségekről. "Őszintén szólva még nem tudom a pontos dátumot. Mindig is azt mondtam, hogy megvárom a nyarat, amikor leülhetek a csapatommal, James Vowles-szal és a vezetőséggel, hogy átbeszéljük az istálló és a saját jövőmet" – fogalmazott Sainz.
"A terv az, hogy döntést hozunk, azonban mindent nyugodtan át kell értékelnünk" – tette hozzá a mogyoródi hétvége leintését követően.
Komoly pénzek forognak kockán
A brit istállónál a szabályváltozásoktól várták a nagy áttörést, ám tizenegy futam után nem a vártak szerint alakul a szezonjuk. A kocsi tempója elmarad az előzetes várakozásoktól, hiszen a Q2-be jutásért is keményen meg kell küzdeniük, ráadásul a mérnökök sem értik teljesen a problémák okát.
Sainz jelenlegi helyzete meglehetősen összetett, amint azt a Marca megírta, hiszen a spanyol versenyző olyan feltételeket szeretne kikötni az új megállapodásban, amelyek szabadságot biztosítanak számára egy esetleges jobb lehetőség feltűnése esetén.
A spanyol pilóta pályafutása egyik legjobb formájában vezet, emiatt egyetlen évre kötelezné el magát, magasabb fizetésért cserébe. Sajtóhírek szerint Sainz évi 30 millió eurót (mintegy 12 milliárd forintot) kér a 2027-es hosszabbításért, ami a jelenlegi, nagyjából 13 millió eurós (kb. 5,2 milliárd forintos) illetményéhez képest óriási ugrást jelentene.
Ez az összeg a szakértők szerint túlzónak tűnik a Williams pénzügyi kereteit figyelembe véve. A spanyol versenyző mindenesetre a maximális teljesítményt sajtolja ki az autóból minden hétvégén, így a fizetésemelés szinte borítékolható a megállapodás véglegesítésekor.
