Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Christian Horner szeretne visszatérni a száguldó cirkuszba, ám a korábbi sikerkovács komoly falakba ütközött a paddockban.

Christian Horner egy évvel a Red Bulltól történt menesztése után ismét megjelent a paddockban, a Silverstone-ban rendezett Brit Nagydíjon ugyanis a könyvét népszerűsítette. A szakember jelenléte egyben jelzésértékű is volt, hiszen egyértelművé tette, hogy készen áll a visszatérésre, a háttérben zajló egyeztetései azonban egyelőre kudarcot vallottak.

A korábbi csapatfőnök korlátozások nélkül vállalhatna munkát, miután a májusban lejáró kényszerpihenője alatt megkapta a szerződése felbontásáért járó, csaknem 80 millió fontos (körülbelül 37 milliárd forintos) végkielégítését. Horner az elmúlt hónapokban a mezőny tizenegy csapatából hetet is megkeresett, sőt több autógyártót is megpróbált meggyőzni arról, hogy az ő vezetésével lépjenek be a királykategóriába.

A megkeresett istállók listájáról természetesen hiányzik a Red Bull és a testvércsapat, a Racing Bulls. Az Auto Action beszámolója szerint a szakember a Mercedesnél és a McLarennél sem próbálkozott, mivel pontosan tudja, hogy a korábbi mélyenszántó viták miatt teljesen felesleges lenne tárgyalásokat kezdeményeznie.

A Toto Wolffal és Zak Brownnal ápolt rossz viszony, valamint a személyes ellenszenv miatt elképzelhetetlen, hogy Horner bármilyen szerepben lehetőséget kapjon náluk. Emiatt a brit szakvezető kénytelen a mezőny hátsóbb régióiban tapogatózni, ám a lehetőségei ott is erősen korlátozottak.

Zárt ajtók a kisebb csapatoknál is

A Haas például szintén nem tart igényt a szolgálataira, mivel a tulajdonos, Gene Haas nagyon elégedett Komacu Ajao munkájával. Az amerikai istálló vezetése ráadásul attól tart, hogy Horner szerződtetésével veszélybe sodornák a Toyotával kötött kiemelt partnerségüket.

Az új gyártók bevonása sem bizonyult sikeres útnak, hiszen a kínai BYD autógyárral folytatott tárgyalások gyorsan zátonyra futottak. Stella Li, a vállalat alelnöke nemrég megerősítette, hogy semmiféle Formula–1-es projektet nem terveznek a közeljövőben - írja az F1 Oversteer.

A múlt sikerei nem garantálják a jövőt

Horner korábban 20 éven át irányította a Milton Keynes-i gárdát. Irányítása alatt a csapat nyolc egyéni vb-címet szerzett, amiből négyet Sebastian Vettel, négyet pedig Max Verstappen gyűjtött be. Emellett a neve mellett nyolc konstruktőri trófea, valamint a saját motorrészleg megalapítása is szerepel.

A sikeres korszaknak azonban a Helmut Markóval és a Red Bull anyavállalatával vívott belső hatalmi harcok, valamint a romló eredmények vetettek véget 2025-ben. Horner helyét tavaly nyáron Laurent Mekies vette át a Red Bull vezetésében.

Hozzászólok