A szombati időmérő edzésen történt balesete után a Red Bull Racing japán versenyzője, Cunoda Júki kénytelen volt a bokszutcából rajtolni az imolai versenyen, miután autóját teljeskörűen át kellett építeni. A versenyző azonban így is a pontszerző tizedik helyig küzdötte fel magát a vasárnapi futamon.
A japán pilóta elismerően nyilatkozott csapata erőfeszítéseiről, ugyanakkor saját teljesítményével kapcsolatban vegyes érzései voltak.
"Örülök, hogy legalább egy kis valamivel viszonozhattam a csapatnak azt a rengeteg munkát, amit az éjszaka folyamán végeztek, különösen a szerelők. Az időmérő edzésen történtek miatt azonban rendkívül frusztrált voltam, így nem is tudtam igazán jól aludni" – mondta a verseny után Cunoda, aki a kvalifikáción az első körében bukott, így időt sem tudott futni.
A versenyző autóját az erős becsapódás következtében jelentős mértékben át kellett építeni, azonban a megfeszített munka végül meghozta gyümölcsét.
"Bár csak egy pontot szereztünk, ez is valamit jelent a csapatnak" – nyilatkozta a japán pilóta, aki hozzátette, "megpróbáltam hosszabb ideig magam mögött tartani a McLareneket, de nekik frissebb gumikon nagyobb tapadásuk volt. A biztonsági autós fázisok is izgalmas helyzeteket teremtettek."
Esteban Ocon és Kimi Antonelli kiesése miatt először virtuális biztonsági autós szakasz, majd egy hosszabb biztonsági autós periódus következett.
A hétvége tapasztalatait összegezve Cunoda bizakodóan tekint a jövőbe. "Előreléptünk ezen a hétvégén, az időmérő edzésre jelentősen változtattunk a beállításokon, de a tegnapi naphoz képest már nem módosítottunk sokat. Hasznos volt, hogy több időt tölthettem az autóval a versenyen, így további tapasztalatokat szerezhettem.
Még szoknom kell az autót, most a monacói időmérőre és a következő versenyeken való jó szereplésre koncentrálok" – fogalmazott a Red Bull Racing versenyzője. A hercegségben már ezen a héten újabb futamra kerül sor.
.jpg)